Galaxy S9: nem sok maradt a képzeletünknek

2018.02.19| Phone Arena

Kevesebb, mint egy hét van hátra a Samsung Galaxy S9 és S9+ bejelentéséig és rengeteg fotón láthatjuk az újdonságokat.

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

Azt már jó ideje tudni lehet, mit várhatunk tudás terén, viszont fotókat nem sokat láttunk. Ahogy az várható volt, dizájn terén marad a Samsung Galaxy S8 és S8+, némileg kisebb alsó kerettel, valamint az ujjlenyomat-olvasó a kamera alá került, ergonómiailag sokkal jobb helyre, valamint felbukkant a lila szín is. A Samsung felhívása szerint a legnagyobb újdonság a kamerát érinti, ugyanis a Galaxy S9+ már dual hátlapi rendszerrel érkezik, egyébként mindkét telefon f/1.5 és f/2.4 fényérték között képes módosítani a rekesznyílást, amely kiemelkedő a mobilok között.

Emellett szó esett már a 960fps értékű slow-motion videórögzítési támogatásról is. A Samsung nagyágyúiban most mutatkozik be először sztereó hangszóró, amely az AKG márkajelzését viseli.

A Samsung Galaxy S9 5.8, míg az S9+ 6.2 colos képátlóval rendelkezik, ebben nincs különbség, ahogy a 18.5:9 képarány és a 2960×1440 pixel felbontás is maradt. Processzorból az Exynos 9810-et választotta a gyártó, akkumulátorból pedig 3000 vagy 3500 mAh jár a modellekhez. Az S9-nél 4/64, illetve az S9+ esetében 6/64 gigabájt RAM/ROM kombináció érhető el, az egy SIM-es mellett dual SIM támogatással is piacra dobják a telefonokat. A február 25-i bejelentést követően március 8-án, nőnapon kezdődik meg a hivatalos értékesítés.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A One UI 6.1 letiltja az Android egyik legjobb értesítési funkcióját

A One UI 6.1 letiltja az Android egyik legjobb értesítési funkcióját

2024.01.31
| Android Police
A Samsungnak fel kell hagynia azzal, hogy az embereknek okot adjon a One UI gyűlölésére.
Nem-invazív vércukorszint-monitorozás érkezik a Galaxy Watch-hoz, csak nem most

Nem-invazív vércukorszint-monitorozás érkezik a Galaxy Watch-hoz, csak nem most

2024.01.26
| Phone Arena
Minden technológiai gyártó folyamatosan próbálja megelőzni a következő nagy dolog piacra dobását, mindennek azért, hogy elsőként vezethesse be az új funkciókat.
A Samsung Galaxy A55 prémium dizájnt kap (fotókkal)

A Samsung Galaxy A55 prémium dizájnt kap (fotókkal)

2024.01.03
| SamMobile
Lehet, hogy a Galaxy S24 lesz az a telefon, amely a következő pár hétben minden figyelmet magára von, de a Samsungnak más fontos készülékei is készülnek, mint például a Galaxy A55.
Már megint? Zöld csík a kijelzőn a Samsung Galaxy S24 Ultrán

Már megint? Zöld csík a kijelzőn a Samsung Galaxy S24 Ultrán

2024.02.06
| Android Headlines
A kevésbé szerencsés Samsung Galaxy S24 Ultra felhasználói zöld csíkos képernyővel kapcsolatos problémát tapasztalhatnak.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Egyre felkapottabb a használt mobiltelefonok vásárlása! Te már vettél használt telefont?


nem, még soha
még nem, de tervezem
igen, volt már, hogy vettem használt mobilt
igen, mindig használt mobilokat használtam



Korábbi szavazások eredményei