Márciusra itt a OnePlus 6?

2018.01.03| Phone Arena
Címkék:

OnePlus 6

,

március


Megdöbbentő a hír, de állítólag már akár márciusban bemutathatja a OnePlus 6 modellt a cég, méghozzá különleges funkcióval.

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

A rajongók számára igen nagy csalódás lenne a OnePlus 6 ilyen korai megjelenése, hiszen az utóbbi két évben a gyártó ragaszkodott az évente egy mobilhoz, amely júniusban jelenik meg, viszont kap ráncfelvarrást novemberben, tehát végülis évente két telefont ad ki. A kínai hírek szerint a OnePlus 6 március közepén kerülhet leleplezésre, majd hó végén elérhetővé is válik. A dolog pikantériája, hogy olyan funkciót is emlegetnek, amit még senkinek sem sikerült megvalósítania szériagyártásban, a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót.

A Samsung már egy éve próbálkozik ezzel, ahogy az Apple is, ám egyelőre mindenki maradt a hátlapi megoldásnál vagy pedig kivette ezt a lehetőséget. Amennyiben az Samsung Galaxy S9 és S9+ hírei helyesek, úgy a dél-koreai cég ezt a funkciót továbbra sem biztosítja az új modellek esetében, a lebukott tokok és render fotók egyaránt hátlapi megoldásról árulkodnak.

Márciusra itt a OnePlus 6?

Bár a március még messze van, a OnePlus 6 pletykák szerint a telefonba Snapdragon 845 chipset kerül, a cég megtartja a 18:9 képarányú, 6 colos megjelenítőt, valamint a full HD+, tehát az 1080*2160 pixel felbontást, a dizájnt pedig a OnePlus 5T modellből merítik. Reméljük, sikerül megoldani a megjelenítőbe integrált ujjlenyomat-szkennert, ugyanis sokkal praktikusabb lenne a használata, mint a kényszerből hátlapra száműzött megoldással. 

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Ezt a 38 alkalmazást törölje mobiljáról azonnal!

Ezt a 38 alkalmazást törölje mobiljáról azonnal!

2023.04.29
| Phone Arena
Két héttel ezelőtt derült ki 60 alkalmazásról, amelyek összesen több mint 100 millió Google Play letöltéssel rendelkeznek, és amelyekről kiderült, hogy a felhasználó engedélye nélkül tolnak invazív hirdetéseket, és rengeteg érzékeny információt gyűjtenek. Itt van újabb 38.
Adategyeztetés online a Vodafone-nál

Adategyeztetés online a Vodafone-nál

2017.06.07
| Vodafone
Már a Vodafone-nál is elérhető a prepaid SIM kártyák online adategyeztetése
Hoppá: letölthető a Facebook Home!

Hoppá: letölthető a Facebook Home!

2013.04.08
| MoDaCo
A Facebook Home kezelőfelület négy nappal a hivatalos debütálás előtt kipróbálható (saját felelősségre).
A legjobb telefonok játékhoz

A legjobb telefonok játékhoz

2022.11.04
Ha szeretünk telefonon, utazás vagy éppen várakozás közben játszani, akkor mindenképpen egy játékokra megfelelően optimalizált készülékre van szükségünk.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei