Már most baj van a Galaxy S7-ekkel

2016.03.16| SamMobile
Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

Úgy tűnik, egyetlen készülék sem jelenhet meg úgy, hogy ne legyen valamilyen gyerekbetegsége, így tehát ez alól a Galaxy S7 és Galaxy S7 edge sem marad ki.

Finoman szólva is idegesítő lehet, ha az ember éppen egy beszélgetés közepén van a telefonján és egyszer csak nem lehet a hangerőt semerre sem állítani. Majd gyors ötlettől vezérelve jön a megoldás, kapcsoljuk ki-be a kijelzőt, hátha segít – elvégre néha a PC újraindítása is megmagyarázhatatlan csodákat tud hozni – majd jön a következő döbbenet: ez a gomb sem működik! A Samsung Galaxy S6 tulajdonosainak tavaly még a kezelőfelülettel kellett néha birkózniuk, valamint a RAM problémákkal és az ujjlenyomat-olvasói anomáliáival, de azért hogy egyszerre három gomb is beadja a kulcsot egy alig néhány napos telefonon, az azért több a soknál.

Már most baj van a Galaxy S7-ekkel

Szerencsére van megoldás – ha valaki nem vágta helyből földhöz a nem épp olcsó készülékeket – egyszerűen lenyomva kell tartani a hangerő le és a bekapcsológombot addig, amíg fekete nem lesz a képernyő, majd továbbra is tartani, amíg meg nem jelenik a Samsung Galaxy S7 vagy S7 edge felirat, a telefon neve a megjelenítőn. Itt az ember bekerül egy menübe, ahol a hangerő gombokkal lehet navigálni – és itt működnek is – ahol ki kell választani a „reboot normally” feliratot, majd a home gombbal megerősíteni a választást. Ezen a ponton a készülék újraindul és helyreáll a rend.



További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei