Jó a Magyar Telekomnál dolgozni!

2020.11.18| Telekom

A PwC Magyarország évente átfogó kutatást végez annak érdekében, hogy feltárja a legfontosabb munkahely-választási tényezőket.

A felmérés eredményeként – immár harmadik éve - ismét a Magyar Telekom nyerte el a Legvonzóbb Munkahely Díjat a telekommunikációs szektorban.

A korábbi évekhez hasonlóan a PwC Magyarország 2020-ban is megvizsgálta a munkahelyválasztási preferenciákat, hogy megismerje és a munkaadókkal is megismertesse a pályakezdő fiatalok, munkavállalók legfontosabb szempontjait. Az idei év újdonsága, hogy a felmérésben résztvevők körét bővítették, így nemcsak a fiatalok és pályakezdők, hanem a tapasztalt munkavállalók véleményét is kikérték.

A hazai felmérésben részt vevő közel 35 ezer válaszadó 35 százaléka felsőoktatásban, 14 százalékuk középiskolában tanul, 50 százalékuk pedig főállásban dolgozik.

Jó a Magyar Telekomnál dolgozni!

A felmérés során 15 fő terület körvonalazódott, az eredmények szerint a 16-28 éves korosztály három legfontosabb munkahelyválasztási szempontja az alapbér, a rugalmas munkarend és munkaidő és a kiszámítható időbeosztás.  A 28 év felettieknél ezeknek a tényezőknek még hangsúlyosabb a szerepe, valamint a tapasztaltabb munkavállalóknak fontosabb a közvetlen felettes vezetői stílusa, a valós teljesítményen alapuló előmenetel, a távmunka lehetősége, a munkahely biztonsága, a cafeteria, valamint a bónusz.

Új elemként jelent meg a TOP15 szempont között a munkahely biztonságának szerepe, egyértelműen látszik, hogy a munkavállalóknak fontos, hogy a vállalat felelősséget vállaljon az ott dolgozókért és gazdasági visszaesés esetén is törekedjen a megtartásukra.

A kiemelt szempontokkal összhangban a Magyar Telekom különféle megoldásokkal támogatja a digitális és rugalmas munkavégzést. A Telekom munkatársainak 80%-a jelenleg is home office-ban dolgozik, de a vállalat hosszútávon a hibrid munkavégzésre rendezkedik be, azaz a jövőben a kollégák rugalmasan oszthatják be az otthon és az irodában töltött időt.  A vállalat a telco szektor legvonzóbb munkahelye díj mellett a napokban a Dreamjo.bs által meghirdetett, Szerethető Munkahelyek elismerést is elnyerte.

 

Kiegészítők minden népszerű modellhez! Kiegészítők minden népszerű modellhez!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei