Ilyen lesz a Samsungod frissítés után

2018.09.20| Phone Arena

A Samsung Experience 10 kezelőfelület több ponton megújul a Pie megjelenésével.

Bár a Samsung egyike a legnagyobb gyártóknak, ennek ellenére híresen lassú, ha szoftverfrissítésről van szó. Egy friss hír szerint ennek talán végre vége lehet, mert már tesztelik és jól haladnak az Android 9 Pie frissítéssel, legalábbis ami a Samsung Experience kezelőfelület újításait illeti. Egyelőre Galaxy S9+-on tesztelik az interfészt és az új OS-t, persze számos hiba előfordul még.

A záróképernyő megjelenése teljesen megváltozott, új a betűtípus, más helyre kerül az idő és a dátum, valamint a korábbi alkalmazás gyorshívók ikonjai eltűntek, helyettük csak az app neve látható. A készülék feloldása után rögtön szembetűnik a navigációs gombok megújulása, például a mostanában használt alkalmazások ikonja függőleges csíkozású lett. Ezek a gombok kikapcsolhatók lesznek, hiszen a Pie gesztusvezérlést is hoz.

Kattints a jobbra nyílra a galéria folytatásához!

A Samsung az új UI-ban az értesítési panelt is megújítja, kártya stílusúra, ez érinti a gyorshívókat is a redőnyben, valamint megjelenik a rendszer szintű sötét téma. Nagyobb változásokra lehet számítani a tárcsázóban, az üzeneteknél, a galériában, az e-mail kliensben és a Bixbynél is, mindre a lekerekített sarkok és az egyszerűsítés jellemző.

 

 

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

2026.08.09
| Android Police
Bár a Google mindkét alkalmazást birtokolja, még mindig nyomós okunk van mindkettőt feltelepíteni.
Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

2026.08.29
| Android Police
A Google Maps az elmúlt években sokat fejlődött, és több, korábban kizárólag a Waze-re jellemző funkciót is átvett. Ennek ellenére a közösségi jelentések, a járműspecifikus beállítások, az agresszívebb útvonal-optimalizálás és a szórakoztató extrák terén továbbra is vannak olyan területek, ahol a Waze nehezen verhető.
iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

2026.08.04
| 9to5Mac
Az iPhone 18 Pro bemutatója már a küszöbön áll, és minden jel arra utal, hogy az Apple három olyan fejlesztést is megvalósít, amelyekre a felhasználók évek óta várnak.
A One UI 9.5 végre elhozza a régóta várt alkalmazás zárat a Galaxy készülékekre

A One UI 9.5 végre elhozza a régóta várt alkalmazás zárat a Galaxy készülékekre

2026.08.15
| SamMobile
A Samsung új funkciója külön jelszó helyett a telefon meglévő feloldási módját használná, így egyszerűen levédhetők lennének az érzékeny alkalmazások és játékok.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei