Hivatalos: itt a Lumia 650 alumíniummal és W10-zel

2016.02.15| Windows Blog

A Microsoft hivatalosan is lerántotta a leplet a Lumia 650 okostelefonról, amely több különlegességet is kínál.

A Lumia 650 öt col képátlójú és 720p felbontású megjelenítőt kapott, ám ellentétben az előd Microsoft Lumia 550-nel, a 650-be már AMOLED panel került! A Microsoft a bejelentés során elárulta, ez az eddigi legszebb kijelzőjük, ami telefonba került. A Windows 10 rendszer alatt a Snapdragon 212 processzor dolgozik négy darab Cortex-A7 maggal, 1.3 gigahertzes maximális órajelen, ehhez tartozik egy gigabájt RAM, 16 gigabájt belső tárhely, microSD bővíthetőség. A fotózásról egy nyolc megapixeles hátlapi kamera gondoskodik 1/4 colos szenzorral, f/2.2 fényértékkel, míg az előlapon egy öt megapixeles, széles látószögű szelfi kamera helyezkedik el szintén f/2.2 rekesszel. Az internetelérés teljeskörű, így adott a 2G/3G/4G, valamint Cat. 4. LTE hálózati támogatás.

Hivatalos: itt a Lumia 650 alumíniummal és W10-zel

A helyi adatkommunikációra Bluetooth 4.1, NFC, Wi-Fi 802.11b/g/n használható, de nem maradt ki a GPS sem. A Microsoft Lumia 650-ből készül dual SIM-et változat is, valamint a tudáslistát FM-rádió is kiegészíti. A modell visszafogott, alumínium keretet kap, valamint cserélhető hátlapot a fekete és fehér színek mellé. A 6.9 mm vastag készülék 122 grammot nyom csak a mérlegen, ebbe beleszámít a 2000 mAh-s akkumulátor is, mely cserélhető. Jó tudni, hogy végre egy gyártó nem hagy ki filléres hardvert egy készülékből még úgy sem, hogy az mindössze nettó 200 euróba kerül. A Lumia 650 február 18-án kerül az európai piacra.

Hivatalos: itt a Lumia 650 alumíniummal és W10-zel



Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei