Az Apple elkaszálta az AirPowert

2019.04.02| Tech Crunch
Címkék:

Apple

,

AirPower


Nem készül vezeték nélküli töltőpad, az Apple leállt a modell fejlesztésével.

Egészen pontosan 562 napig várták a bejelentéstől a rajongók, hogy mikor debütál a hiánypótló termék. Az Apple bejelentette, hogy az AirPower nevű töltőpad soha nem lesz kapható. A kiegészítőt még 2017 szeptemberében mutatták be a iPhone X mellett, egy időben két készülék is tölthető lett volna az elképzelés szerint, például iPhone mellett AirPods vagy Apple Watch.

Azonban 18 hónap kellett, hogy az Apple rájöjjön, jelenleg nem képes olyan wireless töltőpadot piacra dobni, amely megfelel a saját előírásainak, a rajongóktól ezúton is elnézést kérnek. Természetesen a későbbiekben nem kizárható ilyen termék megjelenése.

Az Apple elkaszálta az AirPowert

Nagy eséllyel az volt a gond, hogy az AirPower tervezés szempontjából túlságosan ambíciózus volt és a jelenlegi technikai adottságokkal fizikailag nem megvalósítható. Míg a töltőpadok lehetővé teszik, hogy akár több eszközt töltsenek, ezek megfelelően nagyok kell, hogy legyenek, szükség van az indukciós tekercsek között az elegendő távolságra, míg az AirPower a fotók alapján túl kicsi lett volna ehhez. Nem az AirPower az első Apple termék, amely késve érkezik, az első AirPods is jóval később került szállításra, valamint a HomePodra is jócskán vártak a vásárlók, miközben a mítikus Mac Proról továbbra sem tudni semmit.

Tok kell a mobilodhoz? Nézd meg itt! Tok kell a mobilodhoz? Nézd meg itt!

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei