Apple Watch: csak áprilistól

2015.01.28| Phone Arena
Címkék:

Apple Watch

,

óramobil


Az Apple tegnap kiadta a friss pénzügyi jelentését, mely szerint 74.5 millió iPhone-t adott el tavaly október és december között.

Az Apple tegnap kiadta a friss pénzügyi jelentését, mely szerint 74.5 millió iPhone-t adott el tavaly október és december között, ami óránként 34 ezer iPhone eladást jelent. Emellett Tim Cook azt is elárulta, mikor kerülnek az első Apple Watch óramobilok a boltokba. Cook szerint legkorábban áprilisban kezdik a szállítást, valamivel később, mint azt vártuk, hiszen a készülék bejelentésekor még azt állította a cég első embere, hogy „2015 elején” megvásárolható lesz, márpedig április már nem az első negyedévet jelenti.

Ahogy arról már hallhattunk, a Watch igen drága lesz, a legolcsóbb változat is 349 dollárba kerül majd, míg a legdrágább várhatóan az Apple Watch Edition lesz, amely 18 karátos arannyal bevont burkolattal érkezik, ez több ezer dollárt kóstál majd. A pletykák szerint az Apple Watch a telefonokban is megtalálható processzorral és Retina kijelzővel érkezhet, bár az akkumulátor üzemideje még mindig hagy maga után nem kevés kívánnivalót, napi szintű töltésre lesz szükség.



További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei