App fejlesztés: magyar siker a gyerekekért és a mese szeretetéért

2015.11.09| BookrKids

Többezer jelentkező közül válogatták be a dublini Websummit-nak, Európa egyik legjelentősebb technológiai konferenciájának kiállítói közé a magyar fejlesztésű BOOKR Kids könyvtár-alkalmazást, amely az első, tabletre és mobilra letölthető, kifejezetten gyerekek számára alkotott applikáció Magyarországon.

A Dublinban most bemutatkozó BOOKR Kids jelenleg egyedülálló a hazai piacon: az alkalmazás lényege, hogy interaktív mesekönyvekkel segít az olvasástanulásban, serkenti a memóriát és a kreativitást, valamint olvasóvá nevel. A MasterCard támogatásával megvalósult BOOKR Kids 2015 áprilisában indult, de már hivatalos partnere a legnagyobb magyar könyvkiadóknak, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetnek és a Samsungnak is.

A BOOKR Kids applikáció egyike annak a tíz magyar startup-nak, amelyek a Websummit konferencia úgynevezett Alpha-programjában lehetőséget kapnak arra, hogy saját standdal bemutatkozzanak a nagyközönségnek, továbbá szakmai mentorokkal és potenciális befektetőkkel találkozzanak. Az Alpha programba nemzetközi mezőnyébe idén összesen 350 jelentkezőt választottak be.

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

  • A BOOKR Kids könyvtárban több mint 60 interaktív mese közül válogathat a család. Benedek Elektől Gerald Durrellig, a Pöttyös Pannitól A kis hercegig, számtalan klasszikus és modern történet leemelhető a mesetár polcairól. Mindezek hangoskönyvként is élvezhetőek, kiváló magyar színészek előadásában.
  • A BOOKR Kids egy tabletre letölthető, kifejezetten gyerekek számára alkotott applikáció: könyv + hangoskönyv + interaktív játék egyben. A BOOKR kids célja, hogy már gyerkekkorban megszerettesse az olvasást. Ezért a mi meséink egy kicsit mások. A mesehősök megszólalnak, kalandoznak, vagy éppen repülnek... A történetek valóban életre kelnek!
  • Minden BOOKR Kids mese gazdagon illusztrált, tele izgalmas meglepetésekkel. A hangos felolvasás kiemeléssel követi a szöveget, így segítve a szép kiejtés elsajátítását, illetve magát az olvasást. A 2-11 éves korosztályban a mesélő hangjának követése még akkor is felidézi a történetet, ha a gyerekek játszanak és nem a szövegre figyelnek. Bizonyított tény, hogy az a gyermek akinek sokat mesélnek, az később az iskolában is fogékonyabb lesz. A BOOKR Kids mesetár tanulás és szórakozás is egyben. Meséink a BOOKR Kids műhelyében készültek, más nem forgalmazhatja a könyveket interaktív, digitális formában.


A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

2026.06.30
| Phone Arena
A One UI 9 érkezése új mesterséges intelligencia-funkciókat és továbbfejlesztett kezelőfelületet hoz, azonban több korábbi csúcskategóriás és középkategóriás Galaxy készülék számára ez lesz az út vége.
iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

2026.06.29
| Phone Arena
A szeptemberi eseményen az iPhone 18 Pro modellek mellett a régóta pletykált hajlítható iPhone Ultra is bemutatkozhat, miközben az áremelésekről szóló találgatások továbbra is beárnyékolják a rajtot.
Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

2026.06.14
| Android Police
Sok felhasználó külön alkalmazásokra esküszik, pedig az Android már évek óta olyan intelligens funkciókat kínál, amelyek maguktól dolgoznak a háttérben.
Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

2026.05.29
| 9to5Mac
Az Apple közelgő rendszerfrissítése minden eddiginél jobban az AI-ra építhet, ami sok régebbi iPhone tulajdonost válaszút elé állíthat.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Megérné Önnek telefont váltani csak azért, mert az új modell dupla alap tárhellyel érkezik?


Igen, a tárhely nagyon fontos
Talán, ha más fejlesztések is vannak
Nem, nekem a mostani tárhely is elég
Inkább felhőben tárolok mindent



Korábbi szavazások eredményei