Akár ötvenmillió előrendelés is érkezhet

2017.09.27| Phone Arena

Az Apple iPhone X körül akkora a felhajtás, hogy brutális mennyiségű előrendeléssel számol az Apple.

Kiegészítők minden népszerű modellhez! Kiegészítők minden népszerű modellhez!

A három, frissen megjelent iPhone készülékek még nem megvásárolhatók, az iPhone X pedig november előtt sehogy sem lesz hozzáférhető. A teljesen új dizájnt kapott telefonra több millióan várnak, ám a kilátásba helyezett, igen méretes csúszás miatt nem hagyják ki a szeptember 22-én a boltokba kerülő Apple iPhone 8 és iPhone 87 Plust. Ez bizonyos szempontból jó hír az Apple számára, erre utal Ming-Chi Kuo is, a KGI elemzője, aki szerint még így is elérheti az előrendelési szám az ötvenmilliót, annak ellenére, hogy a valaha volt legdrágább iPhone a maga 999 eurós árával.

Akár ötvenmillió előrendelés is érkezhet

Mindezzel együtt úgy tűnik, hogy az Apple nem tesz le az október 27-i előrendelési dátumról továbbra sem. Az iPhone X egyik különlegessége a Touch ID-t helyettesítő Face ID, amely nemcsak a biztonságról, de az érintésmentes fizetésről is gondoskodik. A másik érdekesség az ehhez tartozó TrueDepth kamera, amely magába foglalja az infrakamerát és a dot projektort is, ezek együtt tudják azonosítani a felhasználót. Éppen ezzel van a gyártásban a legtöbb problémája jelenleg a cégnek, ami miatt késhet a megjelenés. A legpesszimistább megjegyzések 2018-as megjelenést jósolnak, legalábbis ami a tömeges gyártást illeti.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei