A Telenoron keresztül is lehet mobilparkolni

2014.07.07| Telenor

A Telenor csatlakozott a Nemzeti Mobilfizetési Rendszerhez.

A Telenor csatlakozott a Nemzeti Mobilfizetési Rendszerhez. Július 1-jétől a törvényi szabályozás szerint a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-n és szerződött partnerein keresztül – így a Telenor hálózatán is – lehet igénybe venni az országban már 70 helyen elérhető közterületi mobilparkolási szolgáltatást. A Telenor ügyfelei az ország valamennyi fizetős parkoló övezetében igénybe vehetik a szolgáltatást MobilVásárlás szolgáltatással.

Tehát ők az új országos rendszerben továbbra is élvezhetik az egyszerűen, előzetes regisztráció nélkül igénybe vehető mobilparkolás kényelmét és előnyeit. Ennek során nincs szükség sem aprópénzre, sem a parkoló automaták használatára, és csak a tényleges parkolási időnek megfelelő díjat kell megfizetni.

Az ügyfeleket érintő fontos tudnivaló, hogy július 1-től új telefonszámon keresztül indítható el és állítható le SMS-sel és hanghívással a Nemzeti MobilParkolás. A szolgáltató körzetszáma (+36 20) után a 763 behívó szám következik, ezután pedig a négyjegyű azonosító szám (zónakód).

A közterületen parkoló ügyfélnek tehát az autó rendszámát (pl. „ABC123”) kell SMS-ben elküldenie a parkoló automatákon is megtalálható, a szolgáltató körzetszáma szerinti, 763-mal kezdődő telefonszámra („+36 20–763–XXXX” – ahol XXXX a négyjegyű parkolási zónakódot jelöli). Emellett a kényelem érdekében, a parkolás indításhoz és leállításhoz a parkoló automatán található szám fel is hívható.

A Telenoron keresztül is lehet mobilparkolni

Az új rendszerre történő átállás miatt, az ügyfelek a július 1-jére és azután érvényes parkolásokat csak július 1-jén 0 órától kezdve indíthatják el az új telefonszámon. A közterületi parkolás csak akkor indul el és lesz érvényes, ha a visszaigazoló SMS megérkezik a parkolást indító telefonszámra, így az ügyfélnek azt minden esetben meg kell várnia. A parkolás ellenértéke – a szolgáltatáshoz tartozó kényelmi díjjal, valamint az SMS, illetve a hívás díjával együtt – ezután is a mobilszolgáltatónál vezetett egyenleg terhére számlázzák ki.

A Telenor ügyfelei a közterületi parkoláshoz – az SMS és a hívás mellett – az új rendszerben is használhatják a MyTelenor alkalmazáson belüli parkolás funkciót. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. tájékoztatása alapján júliustól – az eddigi 42 helyett – már 70 olyan önkormányzat parkolóiban lehet igénybe venni a mobilparkolási szolgáltatást, amely közterületi fizető parkolást üzemeltet.

A mobilszolgáltatók ügyfelei a mobilvásárlás keretében autópálya-használati jogosultságot, azaz matricát is vásárolhatnak, amelynek értékesítését július 1-jétől szintén a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. biztosítja. Az ügyfelek a heti és havi autópálya-matricákat továbbra is az eddigi feltételekkel fizethetik mobiltelefonjukkal, és az autópályákat a megszokott módokon vehetik igénybe.



ÚJ! Tokok, üvegek, töltők a shopban! ÚJ! Tokok, üvegek, töltők a shopban!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei