Új Qi töltő a Xiaomi kínálatában

2018.09.03| Xiaomi Today

A kínai gyártó a Xiaomi Mi Mix 2S-hez mutatott be új Qi töltőt.

Alig egy hónapja debütált a Xiaomi neve alatt az első vezeték nélküli töltő, igen meglepő, hogy eddig a kínálatban nem volt elérhető ilyen kiegészítő, holott a cég szinte mindent gyárt. A kínálat második tagja, a kerek, alumínium burkolattal rendelkező, a Qi szabványnak megfelelő töltőpad kifejezetten a Mi Mix 2S-hez készült, azonban ettől függetlenül természetesen bármilyen, szintén Qi támogatást élvező telefon tölthető rajta, így például az iPhone 8, az iPhone 8 Plus és az X is, de a Galaxy S széria is gond nélkül.

Új Qi töltő a Xiaomi kínálatában

A Samsungok 10W-tal, míg az iPhone-ok 7.5W-tal tudnak tölteni, ez nem számít gyorsnak sajnos. A töltő védi is a rajta lévő eszközt hőmérséklet-szabályzással, rövidzárlat és feszültség túlterhelés elleni védelemmel. Külön figyelmet érdemel az idegen tárgy érzékelése, amely automatikusan lekapcsolja a töltést, ha oda nem illő tárgyat észlel a töltendő eszköz és a töltőpad között.

Új Qi töltő a Xiaomi kínálatában

Kiegészítők a telefonodhoz – kattints! Kiegészítők a telefonodhoz – kattints!

A matt töltőpadon szilikon réteg segíti a csúszásmentességet, egy pici zöld LED pedig a töltést mutatja. Az új Xiaomi wireless töltő Kínában 8 eurós áron mától érhető el, remélhetőleg hamarosan a megszokott online boltokban és a Xiaomi Mi Store-ban hazánkban is elérhető lesz.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



iPhone 17 Pro – Ezekkel az új funkciókkal érkezik idén ősszel

iPhone 17 Pro – Ezekkel az új funkciókkal érkezik idén ősszel

2025.05.28
| MacRumors
Bár az iPhone 17 Pro és iPhone 17 Pro Max modellek hivatalos bemutatója csak 2025 szeptemberére várható, már most számos pletyka látott napvilágot az Apple következő csúcskészülékeiről.
A Samsungosok évek óta vágytak erre az ébresztőóra funkcióra – a One UI 8 végre elhozta

A Samsungosok évek óta vágytak erre az ébresztőóra funkcióra – a One UI 8 végre elhozta

2025.05.30
| Phone Arena
A One UI 8 jelenleg béta állapotban érhető el a Galaxy S25 sorozatra, és bár a figyelem leginkább a látványos újításokra irányul, néhány kisebb, ám annál hasznosabb fejlesztés is helyet kapott.
Ez a hasznos Samsung Galaxy Watch funkció mostantól szinte mindenhol elérhető

Ez a hasznos Samsung Galaxy Watch funkció mostantól szinte mindenhol elérhető

2025.06.06
| Android Police
A Samsung okosórái az évek során egyre több egészségügyi funkcióval gazdagodtak: már nemcsak a pulzusunkat és a vér oxigénszintjét figyelik, hanem akár a testzsírszázalékunkat is képesek mérni.
Az iOS 19 egyik legjobban várt újítása: végre megtudjuk, meddig tart a töltés

Az iOS 19 egyik legjobban várt újítása: végre megtudjuk, meddig tart a töltés

2025.05.28
| 9tomac
Az Apple végre egy olyan apró, de annál hasznosabb funkcióval bővíti az iPhone-t, amire a felhasználók már évek óta várnak.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei