Trump miatt drágulnak a mobilok

2018.11.30| Android Authority
Címkék:

Trump

,

import

,

tarifa

,

adó


Amerika elnöke újabb szankciókat vezetne be a kínai import ellen.

Trump szerint az okostelefonokra vonatkozó import tarifák emelése lehet a megoldás az Egyesült Államok számára, amely azt jelentené, hogy a készülékek árai egyre emelkednének. Az adminisztrációs tarifák növelésének utolsó köréből még éppen kimaradtak a telefonok. Trump azzal fenyegetőzött, hogy tíz százalékos díjat fizettet a telefonok és laptopok árára pluszban, amelyek Kínából érzenek, ez pedig a teljes piacra hatással lehet.

A Wall Street Journal által készített interjúban az elnök azt mondta, nem aggódik azért, hogy a fogyasztók ennyivel többet fognak fizetni a készülékekért, „az emberek ezt könnyedén megteszik.” A Kínából érkező telefonok új díjszabása nem csak a kínai márkákat érinti értelemszerűen. 

Trump miatt drágulnak a mobilok

A Counterpoint szerint az USA-ba 2017-ben az összes telefon mintegy 74 százaléka érkezett Kínán keresztül, beleértve a Samsung és az Apple mobiljait is, de a Google is Kínában gyártatja a Pixel telefonokat, majd onnan importálják az országba. Az importtarifa emelése azonban nem azonnal hozhat magasabb árakat, egy ideig a gyártók várhatóak a profiból benyelik azt, hogy tartsák a megszokott árakat és csak az új modellek esetén kezdik bevezetni az árba ezt a plusz költséget.

 

 

További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei