Továbbra is Colombo felesége a Nokia csúcsmobilja

2020.04.06| NPU

A gyártó 2020 második felére tolta a Nokia 9.3 PureView bejelentését.

A jelek szerint a HMD Global továbbra is számol a Nokia 9.3 PureView zászlóshajóval, ám a megjelenésre a következő félévben kerülhet sor valamikor, állítja a Nokia Power User oldal.

Abban sem lehetünk biztosak, hogy ezen a néven prezentálják majd az újdonságot, hiszen szó esett már a Nokia 9.1 PureView, a Nokia 9.2 PureView, most pedig 9.3 névről is, mivel ez utóbbit használja a legtöbb forrás, egyelőre jobb híján ennek hiszünk.

A Nokia 9 PureView 2019 februárjában mutatkozott be, szintén többszöri késés után, összesen egy évet csúszott a piacra kerülés. Emiatt nem is lett elég sikeres, ennyi késés pont elég volt ahhoz, hogy már ne csúcs hardverrel rendelkezzen, Snapdragon 845-öt hozott az addigra legújabb 855 helyett és ez végzetes hibának bizonyult az eladásokat tekintve.

Továbbra is Colombo felesége a Nokia csúcsmobilja

A másik probléma, hogy közel sem volt annyira csúcs a fotózási képessége, mint amit a Nokia megígért és amit a felhasználók a régi PureView széria új tagjától elvártak volna. Nagyobb volt a hype a modell körül, mint amit hozott. A forrás szerint jelenleg a koronavírus lehet a késés oka, ami megnehezítette a HMD Global számára is a beszerzéseket, gyártásokat.

A Nokia 9.3 PureView specifikációit is egyelőre homály fedi, bár extrém vékony keretről, valamint fém és üveg burkolatról több forrás is hírt adott. Az Android 10 rendszerhez Snapdragon 865 SoC, 6/8 gigabájt LPDDR4X RAM tartozhat, míg a kijelző 6.2 colos, QHD+ felbontású POLED PureDisplay.

Ha a pletykák igaznak bizonyulnak, úgy 128/256 gigabájt tárhely, 5G és Gorilla Glass 6 is a tudás részét képezi, a hátlapon ZEISS optikával ellátott kamerák, elöl pedig 32 megapixeles szelfi kamera dolgozhat. Említésre került még 4500 mAh-s akkumulátor, valamint Qi vezeték nélküli töltés. Kíváncsian várjuk, hogy mi valósul meg a fentiekből, ezúttal képes lesz-e a gyártó lépést tartani a konkurenciával és a legújabb hardvert hozni 2020-ban később a Nokia 9.3 PureView-val.

 

 

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei