Te tudod, mi az az AI?

2019.01.24| Huawei

A magyarok többségének fogalma sincs arról, hogy napi szinten használja a mesterséges intelligenciát.

Annak ellenére, hogy a magyarok nincsenek pontosan tisztában a mesterséges intelligencia (MI) jelentésével és a benne rejlő lehetőségekkel, háromnegyedük használná az MI-t - derült ki a Huawei megbízásából készített reprezentatív kutatásból. A megkérdezettek kétharmadának jelenleg is rendelkezésére áll, ám sokukban ez nem is tudatosul.  Az MI a fiatal férfiak körében a legnépszerűbb és az alacsony iskolai végzettségűek tartanak tőle a leginkább. A mesterséges intelligencia előnyei a válaszadók szerint elsősorban az orvostudományban, a közlekedésben, valamint az okos otthonok területén érvényesülnek majd, sokan pedig úgy vélik, hogy az MI akár az életünket is meghosszabbíthatja.

A Trend International által végzett felmérés szerint a magyarok háromnegyede használná a mesterséges intelligenciát, mégis nagy a bizonytalanság azt illetően, mit jelent valójában ez a fogalom – derült ki a Huawei felkérésére készített, hazai reprezentatív kutatásából. A 2018 őszén készült felmérés a 18 és 50 év közöttiek MI-vel kapcsolatos attitűdjeit, ismereteit, valamint azt vizsgálta, hogy az emberek napjainkban mire használják és a jövőben mely területeken hódíthat teret a mesterséges intelligencia.

Te tudod, mi az az AI?

 

Már körülvesz minket, mégsem tudjuk, mit jelent

A válaszadók 19 százaléka teljesen elfogadja és pozitívan értékeli a mesterséges intelligencia létezését, 67 százalékuk óvatosan áll a technológiához, és mindössze 11 százalékuk idegenkedik tőle. Az MI-t teljesen elfogadók többségét 45 évnél fiatalabb férfiak csoportja alkotja, akik meglehetősen sokat tudnak a technológiáról, a felhasználását illetően az átlagnál is optimistábbak, ennek ellenére kiemelték az MI-vel kapcsolatos biztonsági óvintézkedések fontosságát. A technológiához óvatosan viszonyulók majdnem fele jellemzően alacsony végzettségű, és kétharmaduk tart attól, hogy az MI fejlődésével elvesztheti munkáját. Azt viszont mindössze a válaszadók 3 százaléka gondolja, a mesterséges intelligencia idővel akár az uralmat is átveheti az emberiség fölött. A kétségek ellenére a kutatásban résztvevők egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy amennyiben meggyőződnének a technológia biztonságáról, nem vetnék el a használatát.

Ezer arca van

Azok a válaszadók, akik használták már valamilyen formában a mesterséges intelligenciát, leginkább a Google billentyűzetét, a Facebook célzott hirdetéseit, valamint a telefonokba épített asszisztenst említették. Akárcsak a technológia általános használatával kapcsolatban, a mobiltelefonok MI-használatával kapcsolatosan is megállapítható, hogy a válaszadók nagy része bizonytalan, valójában milyen funkciókat támogat az MI és a gépi tanulás a telefonokban, így sok esetben nem is tudják, hogy már rég használják azt.

A megkérdezettek 70 százaléka úgy gondolja, az okostelefonok az MI egy-egy bizonyos fajtáját alkalmazzák, a válaszadók által legismertebb (80 százalék) és legtöbbet használt (66 százalék) okostelefonos mesterséges intelligencia funkció az útvonaltervező. A technológia körüli bizonytalanságok ellenére a megkérdezettek több mint kétharmada úgy nyilatkozott, a jövőben is élni fog az MI általi lehetőségekkel és pozitív várakozásokkal tekint annak további fejlődésére.

 

Te tudod, mi az az AI?

 

Okostelefonok és az MI

A mobiltelefonok MI-használatával kapcsolatban a válaszadók körülbelül felének fontos, hogy okostelefonjuk mesterséges intelligenciával támogatott legyen; míg a 18-25 év közötti korosztály 17 százaléka elengedhetetlennek tartja, a 46 év felettiek mindössze 5 százaléka gondolja úgy, hogy a mobil MI mindennapi segítség lehet számára. A kutatás arra is rávilágít, hogy a magyarok túlnyomó többségének jelenleg nem alapszükséglet a mesterséges intelligenciavezérelt telefon, a jövőben azonban várhatóan egyre többen igénylik majd, hiszen jelentősen megkönnyítheti a mindennapi életet.

Az MI a reménykeltő jövő

Néhány megkérdezett hozzáállása a mesterséges intelligencia technológiájához ambivalens. A felmérésben részt vevők MI-vel kapcsolatos víziói között tehát pár kérdéses és negatív hatás is felbukkant: a válaszadók 3 százaléka a mesterséges intelligencia feletti irányítás elvesztésétől, a munkahelyek számának csökkenésétől, továbbá az emberi kapcsolatok rosszabb felé fordulásától tart. A válaszadók egy része szerint ijesztő belegondolni, hogy az MI-nek érzelmei lesznek, ugyanakkor az MI-t pártolók között sokan az az idős, magányos emberek jövőbeli társát vizionálják a technológiában.

A technológiát üdvözlő válaszadók az MI fő pozitívumaként főképp a kényelmi szempontokat szolgáló technológiai fejlesztéseket (úgymint okosotthonok, önvezető autók és mindennapi feladatok automatizálása) emelték ki. A válaszadók 36 százaléka továbbá úgy látja, hogy az orvostudomány sokat nyerhet az MI-vel, sőt segítségével akár az emberi élet meghosszabbítása is lehetségessé válhat. A megkérdezettek amellett, hogy egyöntetűen biztosra veszik a mesterséges intelligencia jövőbeli térhódítását, számos pozitív hatást is társítanak hozzá: az MI meggyorsíthatja a tudomány, azon belül is a környezetvédelmi megoldások és az űrkutatás fejlődését, valamint a vállalati szektorban a költséghatékonyság és a folyamatok automatizálásának eszköze lehet.

A Huawei Technologies Hungary a kutatás eredményeinek figyelembevételével, és a témában jártas szakemberek – kutatók, mérnökök, üzletemberek – segítségével a közeljövőben edukációs kampányt indít Magyarországon a mesterséges intelligencia hétköznapi alkalmazásával kapcsolatban. Az ismeretterjesztés célja egyszerű és szemléletes módon bemutatni, hogy milyen kézzelfogható előnyei lehetnek az MI használatának többek közt a tudomány, a telekommunikáció, a közlekedés vagy a közbiztonság területén.

 

 

Védd a mobilod stílusosan – nézd meg! Védd a mobilod stílusosan – nézd meg!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.


TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei