Színesednek a Galaxyk

2019.11.11| My Smart Price

Friss pletykából derült ki, milyen színekben várható több Galaxy modell, telefon és fülhallgató.

Ahogy azt már tudni lehet, a Samsung összesen ötféle Galaxy S11-et mutat be jövőre, érdemes arra is koncentrálni, milyen színek közül választhatunk, még akkor is, ha ez kevésbé kardinális kérdés. A sokféle variáns miatt nem lett modellenként hatalmas a választék, így az S11 kék, szürke és fekete árnyalatokban kerülhet a piacra, a olcsóbb S11e kék, szürke és pink színekben, míg az S10 lite fekete, kék és fehér verzióban lesz kapható.

Színesednek a Galaxyk

A szintén jövőre érkező Note 10 lite azonban sokkal izgalmasabb, piros, ezüst, fekete és talán aura színeket kaphat. A telefonok mellett a Galaxy Buds fülesekből is érkezik a következő generáció, méghozzá kék, pink, fekete és fehér modellek képében

Nyilvánvalóan ez nem a végleges kínálat, a 2020 februári bejelentés, majd márciusi piacra kerülés után nagy az esély újabb színek palettához adására, a Samsung ebben erős szokott lenni, de az S11-eknél valóban nem a szín lesz a legfontosabb. Idén a Galaxy S10-ek nem teljesítettek annyira jól, mint a korábbi modellek, így belehúz a vállalat.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei