Száznegyvenmillió Huawei mobilt szállítottak le tavaly

2017.01.04| Huawei
Címkék:

Huawei

,

P9

,

rekord


Tízmillió darab felett tart a kínai gyártó a Huawei P9 eladásaival!

A Huawei a tavalyi évben, tehát 2016-ban összesen nem kevesebb mint 140 millió okostelefont szállított le, amely az előző éviértékhez képest közel 30 százalékos növekedést jelent – jelentették be a vállalatnál Shenzenben. A Huawei a tavalyi évben jelentős áttörést ért el globálisan a prémium okostelefonok értékesítése terén: a harmadik negyedévben már a leszállított okostelefonok 44 százaléka közép- és felsőkategóriás készülék volt, míg a Huawei idei zászlóshajó modelljeiből, a P9-ből és a P9 Plus-ból április óta több mint 10 millió darabot szállítottak világszerte. A P9 ezzel a vállalat történetének legsikeresebb modelljévé vált.

A Huawei idén áprilisban bejelentett prémium kategóriás termékéből már a piacra dobását követő hat héten belül több mint 2,6 millió darabot kézbesítettek, a P9 az azóta eltelt nyolc hónapban – elsősorban kiváló, a Leicával közösen tervezett duál kamerájának és teljesítményének köszönhetően – is megőrizte népszerűségét a fogyasztók és szakértők körében. A készüléket augusztusban az EISA (European Imaging and Sound Association) a 2016-2017. év legjobb fogyasztói okostefonjának választotta, míg a 2016-os CES Asia-n a legjobb személyi számítástechnikai eszköz díját nyerte el a P9.

Száznegyvenmillió Huawei mobilt szállítottak le tavaly

A P9 és a P9 Plus, valamint a Mate 8 és a Mate 9 készülékek értékesítési volumenének köszönhetően a Huawei jelentőset lépett előre a globális okostelefon piacon. A vállalat piaci részesedése mára harminc országban meghaladja a 15 százalékot, húsz országban pedig 20 százalék fölé emelkedett, továbbá a vállalat jelentős áttörést ért el többek közt a kulcsfontosságú brit, francia és német piacokon. A Huawei fogyasztói üzletágának pénzügyi eredménye 2016 első félévében megközelítette a 77,4 milliárd kínai jüant, amely 41 százalékos növekedést jelent 2015-höz képest, a növekedés mértéke a Kínán kívüli piacokon 1,6-szor nagyobb volt, mint az anyaországban.



Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Használja a telefonja AI-alapú fotószerkesztő funkcióit (pl. tárgyak eltávolítása, Magic Eraser, háttércsere)?


Igen, rendszeresen használom
Igen, alkalmanként kipróbálom
Tudok róla, de nem használom
Nem tudom, milyen funkciók ezek
Inkább a hagyományos fotókat kedvelem



Korábbi szavazások eredményei