Samsung Galaxy S7 bemutató: március 11-én

2016.01.25| GSM Arena

Bár napjaink leginkább az Apple iPhone 7 tudásától és a 3.5 mm-es jack port elhagyásáról szólnak, nem feledkezhetünk el a konkurenciáról sem. A Samsung ugyanis március 11-én mutatja be a Galaxy S7 termékcsaládot.

A modellek nem sokkal a hivatalos, február 21-i debütálás után piacra is kerülhetnek, várhatóan májusig mindenhol, de az Egyesült Államokban akár már március 11-én is! A Samsungnak gyorsnak kell lennie, ugyanis a bejelentésük után nem sokkal a konkurencia már piacra is dobja majd több országban az LG G5-öt és a lelkes rajongók egy része feltehetően megbarátkozik majd vele ahelyett, hogy várna a Galaxy S7-ekre. A Samsung Galaxy S7 alapmodell Qualcomm Snapdragon 820 processzort, 4 gigabájt RAM-ot, QHD felbontású kijelzőt, 32 gigabájt belső tárhelyet, microSD bővíthetőséget, sokkal jobb akkumulátor üzemidőt ígér a 12 megapixeles, teljesen új kamera és az Android 6.0.1 Marshmallow rendszer mellett. Ami a szoftveres további újdonságokat illeti, érdemes megemlíteni a nyomásérzékeny kijelző jelenlétét, amely nagyjából megegyezik majd az Apple-féle 3D Touch-csal, valamint a Vivid Photos funkciót is.

Samsung Galaxy S7 bemutató: március 11-én

Állítólag így fog kinézni!

Samsung Galaxy S7 bemutató: március 11-én

Kiegészítők a telefonodhoz – kattints! Kiegészítők a telefonodhoz – kattints!

Samsung Galaxy S7 bemutató: március 11-én




A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei