Púposodnak a Pixel 3 akksijai

2020.09.11| Android Authority

Egyre több Google Pixel 3 tulajdonos számol be arról, hogy megduzzad az akkumulátor és megrongálódik a hátlap.

Néhány felhasználónak sikerült garanciában kicserélni a tönkrement telefont, de mások nem ennyire szerencsések. A felpuffadt akkumulátor igen komoly problémát jelent több okból is és most ezt tapasztalják a Pixel 3 és a Pixel 3 XL gazdái. Egyrészt balesetveszélyes a telep robbanása miatt, másrész pedig a hátlapot a fizikailag megnövekedett elem egyszerűen tönkreteszi.

Púposodnak a Pixel 3 akksijai

Először az tűnt fel a tulajdonosoknak, hogy a készülékek hátsó burkolata kipattan, mások pedig akkor, amikor kivették a tokból a telefont. Logikus, hogy a púposodás után a Pixel 3 és a 3 XL sem képes vezeték nélkül töltődni, de nem ez a fő gond jelen esetben, illetve az IP besorolásnak is annyi.

Púposodnak a Pixel 3 akksijai

Egyes ügyfelek beszámoltak arról, hogy a Google nem hajlandó javítani az eszközt, mivel a garancia lejárt, míg másoknak ennek ellenére kicserélték a hibás telefonokat. Érdekes, hogy egy Pixel felhasználónak úgy is cserélte a Google a mobilját, hogy használtan vásárolta egy aukciós oldalon.

Púposodnak a Pixel 3 akksijai

Eltekintve attól, hogy a Pixel 3 készülékek nem tudnak vezeték nélkül töltődni, néhány felhasználó olyan figyelmeztető jelzéseket is észlelt, mint például a telefonok lecsúszása a Pixel Stand töltőről, a gombok nincsenek egy vonalban a telefon gombjaival, a gyors akkumulátor lemerülés és az általános túlmelegedés.

 

 

További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei