Notification centert kap a Windows Phone

2014.02.11| Phone Arena

A hetek óta sûrûsödõ pletykák után végre valami kézzel foghatóbb újdonságot is kapunk, több képernyõmentést az állítólagos értesítési központról, amely a Windows Phone 8.1-ben debütálhat.

Kiegészítők a telefonodhoz – kattints! Kiegészítők a telefonodhoz – kattints!

A hetek óta sûrûsödõ pletykák után végre valami kézzel foghatóbb újdonságot is kapunk, több képernyõmentést az állítólagos értesítési központról, amely a Windows Phone 8.1-ben debütálhat. Az update hónapok múlva érkezhet csak, azonban a milliók által várt új funkciót hozhatja el Action center néven. Ezen belül lesznek megtalálható az Android rendszeren már évek óta ismert és használt gyorskapcsolók, úgynevezett toggle-ök. A szintén lehúzható redõnyben megjelenõ információkat az alkalmazások intelligensen kezelhetnék, például frissíthetnék vagy akár törölhetnék is az értesítéseket, ha azok már nem aktuálisak. Szintén újdonság lehet az akkumulátor töltöttségének százalékban való megadása, valamint a dátum megjelenése, mindkettõ az értesítési sávban. A The Verge úgy tudja, Siri-szerû asszisztens is kerül az új rendszerbe, méghozzá Cortana néven, az információkat pedig a Foursquare-rõl, valamint a Bingrõl szedi majd leginkább. A WP 8.1 újításai közé tartozik még a hangerõ külön állítási lehetõsége a különbözõ értesítések, a zene, az ébresztõ és a rendszerhangok esetében. A Windows Phone 8.1 frissítés várhatóan az áprilisi Microsoft Build konferencián kerülhet hivatalosan bejelentésre.

Notification centert kap a Windows Phone



A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei