Nokia 700 Zeta kémfotók

2011.06.29
Címkék:

Tegnap hallottunk róla elõször, ma reggel pedig máris friss kémfotókon ismerkedhetünk meg a finn gyártó egyik újdonságával, Zetával.

Tegnap hallottunk róla elõször, ma reggel pedig máris friss kémfotókon ismerkedhetünk meg a finn gyártó egyik újdonságával, Zetával. Négy új symbianos okostelefon bemutatását tervezi a Nokia hamarosan, errõl tegnap adtunk hírt, a négy készülék egyik közös hardvere az 1 gigahertzes processzor. A Nokia N5 után most itt a Nokia 700 a The Nokia Blog jóvoltából. A jelek szerint a cég megváltoztatja az eddigi névadási koncepcióját az okostelefonok terén, amely talán kissé jobb átláthatóságot és könnyebb megjegyezhetõséget is biztosíthat. A Nokia 700, avagy Zeta 3.2 colos, 360×640 képpont felbontású, AMOLED érintõkijelzõt, öt megapixeles kamerát, LED vakut, NFC-támogatást és FM-rádiót tud bemutatni, érdekessége az abszolút versenyképes, mindössze 8.8 mm vékony készülékház.

A várhatóan mintegy 80 gramm tömegû telefon nem fémbõl készül, az akkumulátora 1080 mAh-s változat. A Nokia (C)700-on úgy tûnik, a Symbian Anna utáni változatú rendszer, Belle fut majd. Eldar Murtazin is írt a készülékekrõl Twitteren, a 2011 harmadik negyedévi bejelentés nem jelenti azt, hogy szeptemberben már láthatjuk õket.

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

Nokia 700 Zeta kémfotók



A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

2026.08.09
| Android Police
Bár a Google mindkét alkalmazást birtokolja, még mindig nyomós okunk van mindkettőt feltelepíteni.
Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

2026.08.29
| Android Police
A Google Maps az elmúlt években sokat fejlődött, és több, korábban kizárólag a Waze-re jellemző funkciót is átvett. Ennek ellenére a közösségi jelentések, a járműspecifikus beállítások, az agresszívebb útvonal-optimalizálás és a szórakoztató extrák terén továbbra is vannak olyan területek, ahol a Waze nehezen verhető.
iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

2026.08.04
| 9to5Mac
Az iPhone 18 Pro bemutatója már a küszöbön áll, és minden jel arra utal, hogy az Apple három olyan fejlesztést is megvalósít, amelyekre a felhasználók évek óta várnak.
A One UI 9.5 végre elhozza a régóta várt alkalmazás zárat a Galaxy készülékekre

A One UI 9.5 végre elhozza a régóta várt alkalmazás zárat a Galaxy készülékekre

2026.08.15
| SamMobile
A Samsung új funkciója külön jelszó helyett a telefon meglévő feloldási módját használná, így egyszerűen levédhetők lennének az érzékeny alkalmazások és játékok.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei