Neked is merül az iPhone a frissítés óta?

2017.09.26| 9to5Mac

Egyre többen számolnak be arról, hogy az iOS 11 frissítés telepítése óta úgy merül a telefon vagy az iPad mint a Titanic.

Múlt hét óta tölthető az iOS 11 update, amely főként a tabletekre lett ezúttal kihegyezve és nem a telefonokra. Egyre többen szokták meg, hogy az első nagy frissítés általában nem jól sül el, így meglepően kevesen ugrottak rá a szerverekre, aki viszont igen, javarészt így is járt. Az Apple legújabb operációs rendszerének telepítése után ugyanis nagyon sokan arról számoltak be, hogy látványosan merül a készülékük.

Bár sokan azzal védik az OS-t, hogy mindig kell pár töltés, hogy beálljon a rend újra, ezen már a felhasználók bőven túlestek. Az update miatti új funkciók általában több energiát igényelnek és ha nem sikerül jól az energiatakarékosság optimalizálása, akkor értelemszerűen jobban is merülnek a telefonok. Egy gyors Google keresésből egyértelmű, már most több ezren keresik a megoldást az akkumulátor merülésre vagy éppen arra, hogy mit lehet letiltani azért, hogy kevesebb energiát fogyasszon a modell, bár elég vicces mindent lekapcsolni egy csúcskészüléken azért, hogy bírja szuflával.

Neked is merül az iPhone a frissítés óta?

A Wandera megkérdezett ötvenezer iOS 11 felhasználót, majd a kapott eredményekről készített egy gyors táblázatot, amely elég egyértelmű lett. A korábbi 240 perces iOS 10-es merülés helyett 96 perc alatt megadják magukat ugyanazok a tabletek és telefonok iOS 11 alatt. Jelenleg a támogatott modellek mindössze huszonöt százalékát frissítették a felhasználók.

Kiegészítők a telefonodhoz – kattints! Kiegészítők a telefonodhoz – kattints!

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei