Négy új HTC Wildfire érkezik

2019.07.18| Slashgear

A HTC a középkategóriában támad, de kérdéses, vajon jól árazzák-e be a konkurensek mellé az új Wildfire mobilokat.

Az elmúlt hónapokban meglepően pozitívan alakult a már-már teljesen eltűnő HTC pénzügyi jelentése, amely kitért arra is, hogy a tajvani cég hamarosan új mobilokat küld a piacra. Épp ezért nem meglepő, hogy gyakorlatilag biztos, ismét lesz Wildfire széria, amiből rögtön négy is megjelenhet. A most bemutatott telefonok ugyanakkor egész biztosan nem a riválisok csúcsmobiljai ellen mennek harcba, inkább a középkategóriában akarnak dobbantani.

A négy készülék közül az első a Wildfire, amelynek 6,2 hüvelykes kijelzője 720x1520-as megjelenítésre képes. A mobil lelkét a középkategóriában kedvelt MediaTek Helio P23 chipset adja, ami mellé 3 GB RAM és 32 GB-os belső tárhely jár. A 16 MP-es szelfie, illetve a 16 + 5 MP-es dupla főkamera pedig megfelelőnek tűnik ahhoz, hogy jó fényviszonyok mellett korrekt képeket készíthessünk, de ahogy a hardver, úgy az optika sem mutat semmi kiemelkedőt.

Négy új HTC Wildfire érkezik

Teljesítményben és persze árban közvetlenül alá a Wildfire E kerülhet, ami valamivel kisebb, 5,45 hüvelykes kijelzővel érkezik és kevesebb RAM (2 GB) segíti a szintén nyolcmagos Cortex processzorral felszerelt Unisoc SC9863 chipsetet. Az 5 MP-es szelfie és 13+2 MP-es főkamera szintén gyengébb eresztés, ez pedig valószínűleg az árban is érezhető lesz. Az E másik verziója a Wildfire E Plus, ami azonban csak a kijelző méretében tér el tőle, hisz 5,45 helyett 5,99-es hüvelykes lesz, de még nála is nagyobb lehet a család negyedik tagja, a Wildfire E1, aminél  6,1 hüvelykere nő a panel.

Négy új HTC Wildfire érkezik

A technikai paraméterek mellett arról még nincs hír, hogy mikor érkezhetnek meg az új Wildfire mobilok és milyen áron kerülnek forgalomba, de az valószínűnek tűnik, hogy a HTC alacsony áron próbálja majd kivívni a Wildfire sikerét.

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



MWC: HTC Wildfire S – olcsón Gingerbread mobilt

MWC: HTC Wildfire S – olcsón Gingerbread mobilt

2011.02.15
A tajvani gyártó hivatalosan is bemutatta a belépőszintű HTC Wildfire utódját, amely a most divatos S utónevet kapta.
Új Limit +Net csomag a Telenortól

Új Limit +Net csomag a Telenortól

2012.08.06
| Telenor
Mobilnetezés és telefonálás kiszámítható költségek mellett, valamint még színesebb készülékkínálat a szolgáltató megújuló nyári akciójában.
HTC Wildfire C: olcsó ICS

HTC Wildfire C: olcsó ICS

2012.05.09
| Unwired View
Újra két élőfotón csodálható meg a tajvani gyártó egyelőre hivatalosan még be sem mutatott, Golf kódnevű, HTC Wildfire C modellje.
Itt a HTC Desire C: olcsó ICS

Itt a HTC Desire C: olcsó ICS

2012.05.15
| Unwired View
A tajvani gyártó hivatalosan is bemutatta a már több kémfotón is látott modellt, a HTC Desire C-t.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei