Mindent visz a Galaxy Note 5

2015.08.18| Phone Arena

Legalábbis ami a benchmark teszteket illeti, a Samsung Galaxy Note 5 finoman szólva is erős.

Legalábbis ami a benchmark teszteket illeti, a Samsung Galaxy Note 5 finoman szólva is erős. Az már kiderült a Samsung Galaxy S6, Samsung Galaxy S6 edge és Samsung Galaxy S6 Active modelleknél is, hogy a Samsung Exynos nyolcmagos processzorai rendkívül erősek és gyorsak, márpedig ugyanezt a hardvert kapta az új Note 5 is. A csúcs phabletbe a Samsung Exynos 7420-as chipset került, méghozzá a 14 nanométeres FinET gyártási technológiával. Ez annyit tesz, hogy négy Cortex A57 mag akár 2.1 gigahertzes órajelen is dolgozhat, míg a másik négy, energiatakarékos A53 mag 1.5 gigahertzen is működhet, mindehhez pedig 4 gigabájt LPDD4 RAM-ot társított a gyártó.

Több népszerű benchmark tesztet lefuttatva, már a végleges gyártás előtt álló Samsung Galaxy Note 5 is igencsak remek eredményt produkált, így például az AnTuTu-n 69.401 pontot ért el, amely megegyezik az S6-ok teljesítményével. Ezzel szemben a szériagyártásig van mit javítani a GFXBench adatai szerint, amely feltehetően a QHD felbontás miatt nem lett elsőosztályú, de kihangsúlyozzuk, ezek nem a végleges Note 5 által futtatott tesztek! Abban azonban az első tesztelők egyetértettek, hogy bár a szintetikus tesztek eredményei a szuper és nem tökéletes között mozognak, addig a valóságban a Note 5 használata elsőosztályú, akadásmentes, nagyon rugalmas és lendületes. Gyorsan töltődnek be az alkalmazások, a kezelőszervek azonnal reagálnak és alig található késleltetés.

Mindent visz a Galaxy Note 5



További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei