Meglepetés! A héten Európába jön a Note 5?

2015.08.25| GSM Arena

Nem lenne túlzás azt állítani, hogy a nagyobbik dél-koreai gyártó egy egész kontinenst haragított magára, amikor pár hete bejelentette a Samsung Galaxy Note 5 csúcsmobilt, majd közölte, Európába jövő évnél előbb nem érkezik meg.

Kiegészítők minden népszerű modellhez! Kiegészítők minden népszerű modellhez!

Nem lenne túlzás azt állítani, hogy a nagyobbik dél-koreai gyártó egy egész kontinenst haragított magára, amikor pár hete bejelentette a Samsung Galaxy Note 5 csúcsmobilt, majd közölte, Európába jövő évnél előbb nem érkezik meg. Többen állították, hogy ez csak a felhajtás miatt volt és bizony úgy tűnik, nekik volt igazuk. A GSM Arena egyik olvasója a vám- és tanúsító-oldalakon járt és észrevette a Samsung SM-N920F modellt, amelyben az F a hagyományok szerint az európai modellt jelenti a Samsungnál. Ez a változat már felbukkant a Bluetooth.org oldalon is, igazolva, hogy a hatóságoknál is járt az európai Note 5! Az már csak hab a tortán, hogy úgy tűnik, olcsóbb lesz ez a verzió mint a Note 5 hazájában kapható változatoké. A Samsung állítólag augusztus 28-án jelenti be az európai megjelenés időpontját.

Meglepetés! A héten Európába jön a Note 5?



A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei