Mégsem lesz nagy durranás az S9?

2017.12.11| SamMobile

A korábbi pletykák ellenére úgy tűnik, mégsem brutális aránnyal jön a Samsung Galaxy S9 kijelzője.

A nemrég olvasott hírek arról szóltak, hogy a Galaxy S9 21:9 képaránnyal érkezhet, amelyet még soha nem láttunk és még inkább ráerősítene egy távirányító arányára, ám úgy tűnik, erről szó sincs. A Galaxy S8-hoz hasonlóan ugyanazt a 18.5:9 arányt kapja az utód is, legalábbis a GalaxyClub hírei szerint. Azonban ha figyelembe vesszük, hogy már a 90 százalékot is eléri a kijelző-burkolat aránya, úgy azt kell mondani, hogy még kompaktabb lesz a Galaxy S9 mérete, mint az S8-é.

Mégsem lesz nagy durranás az S9?

A Samsung Galaxy S9 esetében is az uniformizálást választja a cég a 18.5:9 képarányú Infinity Display használatával, ugyanis minden készüléke ezt a megoldást kapja hamarosan. Az új Samsung Galaxy A széria szintén kitör a megszokott méretekből ezzel a kijelzővel, legalábbis erre utalnak az utolsó Galaxy A8 (2018) és a Galaxy A5 (2018) pletykák. Természetesen ami a kínálat tudását illeti, a csúcson magadnak a Galaxy S modelljei az 5.8 és 6.2 colos képátlóval, azonban az ezzel együtt csökkenő fizikai méret miatt lehet, hogy a dual kameráról továbbra is lemondhatnak a család rajongói.

A Galaxy S9 várhatóan tényleg csak egy hátlapi kamerát és 4 gigabájt RAM-ot kap, vele szemben a Galaxy S9+ viszont már dual kamerarendszerrel és 6 gigabájt RAM-mal érkezhet, így felveszi a versenyt házon belül a jövő nyáron érkező Samsung Galaxy Note 9-cel. A két új Galaxy S modell március végétől vagy legkésőbb április elejétől kerülhet a boltokba.

 

 

Illik hozzá egy tok? Rendeld meg most! Illik hozzá egy tok? Rendeld meg most!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei