Megérkezett az Elder Scrolls: Blades

2019.05.06| PocketGamer

Androidra és iOS-re is megérkezett az év egyik legjobban várt mobilos akció-szerepjátéka.

Egy hónapos béta üzemmód után végre megérkezett az év egyik legjobban várt mobilos játéka, az Elder Scrolls: Blades, amely természetesen nem valamelyik korábbi rész PC-s, vagy konzolos átirata. A Bethesda a tőle elvárható módon egy külön játékot fejlesztett Androidra, illetve iOS-re, amelyben egy lerombolt fantasy várost kell újjáépítenünk úgy, hogy az ehhez szükséges aranyat és egyéb szükséges anyagokat a dungeonekből szerezzük meg – óriási harcok árán. A fejlesztők ezért némileg kevert műfajú játékot alkottak meg, amelyben RPG, akció és stratégiai elemek is helyet kaptak, utóbbi főképp azért, mert valóban rajtunk múlik hogyan épül fel az új város.

A játék a mostani trendeknek megfelelően ingyenes érhető el, ám a micro tranzakciók miatt így is költenünk kell karakterünkre, ha szeretnénk extra fegyvereket és funkciókat elérni kalandozásaink során. A cég emellett azt ígéri, hogy a jövőben még több tartalmat tesznek elérhetővé, így például a következő hónapokban debütál majd az Aréna mód is, amelyben barátaink ellen közdhetünk.

Kiegészítők minden népszerű modellhez! Kiegészítők minden népszerű modellhez!

Megérkezett az Elder Scrolls: Blades

Az Elder Scrolls: Blades Androidira a Google Playből, míg iOS-re az AppStore-ból tölthető le a megfelelő készülékekre.

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei