Megérkezett a két új LG okosóra

2017.02.10| Phone Arena
Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

Az LG lerántotta a leplet a Watch Style és a Watch Sport okosórákról.

Közel három évvel az Android Wear bejelentése után itt a frissítés, a két új óra a szintén velük együtt megjelent Android Wear 2.0 rendszerrel debütált. Az új OS az eddigi legnagyobb fejlesztés, amely a viselhető készülékek rendszereit illeti. Nemcsak számos új watch face, továbbfejlesztett edzés figyelés, új alkalmazások jellemzik, de könnyebb a kapcsolattartás az ismerősökkel is. Termeszetsen az új órák támogatják a gyors és tanulékony Google Asszisztenst is, bár egyelőre csak angol és német nyelven, de hónapokon belül bővül a nyelvek listája.

Megérkezett a két új LG okosóra

Az LG Watch Style egy igazán visszafogott, elegáns óra lett, kerek kijelzővel, minden hivalkodás nélkül. Ezüst, rószaarany és titán színekben lesz megvásárolható, szíjból pedig egy szabvány, 18 mm-es darabra bármikor kicserélhető. Az LG árul majd hozzá bőr és szilikon szíjakat is. A kerek korona a Watch Style fő kezelési lehetősége, segítségével lehet tekerni a menüben és mindent intézni.

Megérkezett a két új LG okosóra

A Style-lal szemben az LG Watch Sport abszolút az ellenkezője, nagy és brutális, abszolút a méretes férfiak, sportolók számára fejlesztették ki. Olyan újdonságok kerültek bele mint GPS, NFC a vezeték nélküli fizetéshez, valamint pulzusmérő, amely automatikusan tudja rögzíteni az edzést. Két plusz gombbal rendelkezik a Sport a Style-hoz képest, az egyik a Google Fitet indítja el, a másik pedig az Android Pay-t. Nagyon fontos különbség még, hogy a Watch Sport fel tud kapcsolódni mobil hálózatra is, rajta hívások bonyolíthatók. Az LG Watch Sport titánium és sötétkék színekben lesz megvásárolható.

Megérkezett a két új LG okosóra

Első körben Kanadában, Oroszországban, Szaúd-Arábiában, Dél-Afrikában, Dél-Koreában, Tajvanon, az Egyesült Arab Emirátusokban és Nagy-Britanniában kerül a boltokba a két óra, méghozzá heteken belül. A Watch Style 250 dollárba kerül, míg a Watch Sport 350 dollárt kóstál, itthon nagyjából ezeket az összegeket várhatjuk, csak euróban.

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

2026.08.29
| Android Police
A Google Maps az elmúlt években sokat fejlődött, és több, korábban kizárólag a Waze-re jellemző funkciót is átvett. Ennek ellenére a közösségi jelentések, a járműspecifikus beállítások, az agresszívebb útvonal-optimalizálás és a szórakoztató extrák terén továbbra is vannak olyan területek, ahol a Waze nehezen verhető.
Már az iPhone 18 Pro is horror áron jöhet – ennyit kérhet érte az Apple

Már az iPhone 18 Pro is horror áron jöhet – ennyit kérhet érte az Apple

2026.09.03
| Mac Rumors
Brutálisan megdrágul az iPhone 18 Pro – akár 200 dollárral is többe kerülhet az új Apple csúcstelefon.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei