Már elérhető az eSIM a Telenornál

2021.12.09| Telenor
Címkék:

e-sim


Az eSIM szolgáltatás már elérhető a Telenor új és meglévő közép- és nagyvállalati ügyfelei számára, és hamarosan jön a lakosságnak is

A mobiltelefonok a kezdetek óta jelentős méretbeli és funkcionális változásokon mentek keresztül. A kezdeti miniatürizálás után az internet megjelenésével a nagyobb kijelző és akkumulátor-kapacitás, valamint az egyre nagyobb teljesítmény vált a fejlesztések céljává. A mobilhálózat eléréséért felelős SIM kártya funkciója és mérete mindeközben alig változott. A SIM kártya fizikai méretével mára – funkcióit tekintve – aránytalanul nagy helyet foglal el a készülékházakban, miközben a gyártók a maximális teljesítmény elérése érdekében igyekeznek minden területet hasznosabb alkatrészekkel kitölteni. Előnyös tehát, ha a fizikai SIM kártya funkcióit egy, a készülékbe integrált chip látja el, amelynek funkciói még túl is mutatnak a klasszikus SIM kártya lehetőségein. Ez az eSIM (embedded, azaz beágyazott SIM).

 Már elérhető az eSIM a Telenornál

Kép: Telenor

 

Az eSIM lényegében egy szoftveres megoldással teszi lehetővé, hogy mobilhálózathoz kapcsolódjanak az okoseszközök, és funkcióiban meg is haladják a klasszikus SIM kártyákat: az eSIM funkciói távolról is aktiválhatóak és egyszerre akár 10 előfizetést is képesek kezelni. Az eSIM aktiválásához csak internetkapcsolatra van szükség a készüléken, így a Telenor által nyomtatott formában kibocsátott QR kódról az előfizető saját maga aktiválhatja: a digitális termék megvásárlását követően a beüzemelés azonnal elvégezhető.

 

Virtuális eszköz lévén, egy esetleges készüléklopás esetén sem lehet eltávolítani a készülékekből, ezáltal pedig az ellopott vagy elveszett eszközök földrajzi helye viszonylag pontosan meghatározható. Az eSIM előnye továbbá, hogy sok olyan eszköznek is közvetlen mobilinternet-hozzáférést adhat, amely nem rendelkezik SIM foglalattal – a legtöbb mobilhálózati kapcsolatra képes okosóra és kiegészítő már ilyen. És hogy az eSIM megforgassa a tőrt fizikai társának reputációjában: a fizikai kártyák leggyakrabban előforduló problémájából, a kártyák elmozdulásából és sérüléséből adódó kellemetlenségek is elkerülhetők a eSIM használatával.

 

Az eSIM vonatkozásában a környezetvédelmi szempontok is hangsúlyosak: a megoldás várható elterjedése és széles körű használata hosszú távon nagyban csökkenti a műanyagfelhasználást, illetve elektronikus hulladék sem keletkezik utána. A Telenor már korábban is tett lépéseket a környezetbarát SIM megoldások irányába: idén júniusban bevezette a felezett méretű fizikai SIM kártyát, így gyakorlatilag felére csökkent a hordozókártya gyártásához és a csomagoláshoz felhasznált műanyag mennyisége. A kisebb méretű SIM-ek kedvezőbb gyártási, szállítási, raktározási és újrahasznosítási paraméterekkel rendelkeznek, mint nagyobb méretű elődeik, környezetterhelési szempontból viszont hosszú távon az eSIM jelenti a legjobb megoldást.

 

Az eSIM szolgáltatás már 2021. december 8-tól elérhető a Telenor új és meglévő közép- és nagyvállalati ügyfelei számára – akár új készülékvásárlás nélkül is –, míg a lakossági és kisvállalati ügyfelek felé már a jövő év első felében megnyitja a lehetőséget a szolgáltató.

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

2026.08.09
| Android Police
Bár a Google mindkét alkalmazást birtokolja, még mindig nyomós okunk van mindkettőt feltelepíteni.
Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

2026.08.29
| Android Police
A Google Maps az elmúlt években sokat fejlődött, és több, korábban kizárólag a Waze-re jellemző funkciót is átvett. Ennek ellenére a közösségi jelentések, a járműspecifikus beállítások, az agresszívebb útvonal-optimalizálás és a szórakoztató extrák terén továbbra is vannak olyan területek, ahol a Waze nehezen verhető.
iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

2026.08.04
| 9to5Mac
Az iPhone 18 Pro bemutatója már a küszöbön áll, és minden jel arra utal, hogy az Apple három olyan fejlesztést is megvalósít, amelyekre a felhasználók évek óta várnak.
A One UI 9.5 végre elhozza a régóta várt alkalmazás zárat a Galaxy készülékekre

A One UI 9.5 végre elhozza a régóta várt alkalmazás zárat a Galaxy készülékekre

2026.08.15
| SamMobile
A Samsung új funkciója külön jelszó helyett a telefon meglévő feloldási módját használná, így egyszerűen levédhetők lennének az érzékeny alkalmazások és játékok.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Megérné Önnek telefont váltani csak azért, mert az új modell dupla alap tárhellyel érkezik?


Igen, a tárhely nagyon fontos
Talán, ha más fejlesztések is vannak
Nem, nekem a mostani tárhely is elég
Inkább felhőben tárolok mindent



Korábbi szavazások eredményei