Liquipel: a láthatatlan vízálló kabát

2013.01.09| Liquipel

A Liquipel a tavalyi CES-en mutatta be először a nanotechnológiás vízálló réteget, akkor egy papírzsebkendőt tettek a víznek ellenállóvá.

A Liquipel a tavalyi CES-en mutatta be először a nanotechnológiás vízálló réteget, akkor egy papírzsebkendőt tettek a víznek ellenállóvá. Azóta továbbfejlesztették az egyedi terméket és most már elérhető okostelefonokra is, amelyeknek így nem okoz gondot az sem, ha nyakon öntik egy nagy vödör vízzel. A Liquipel 2.0 jelenleg szinte bárki számára elérhető – a támogatott készülékekre. Ez a szabadalmaztatott réteg úgy kerül a telefonra, hogy a mobilt a cég beteszi egy speciális kamrába, ahonnan a levegőt teljese kiszívják, majd ebben a vákuumban a nanocoating gőz formájában kerül a készülékre és molekuláris szinten tapad meg a felületeken, ezáltal pedig évekre vízállóvá teszi azokat. Jó tudni, hogy a nanoréteg nemcsak a telefon külsejét, hanem a belsejét, az elektronikát is védi. A Liquipel jelenleg csak az Egyesült Államokban érhető el, ott az Apple iPhone 5 és a Samsung Galaxy S III mobilokra egyaránt 60 dollárt kell fizetni a vízállóság eléréséhez, ráadásul 1-2 napot igénybe vesz a művelet.

Liquipel: a láthatatlan vízálló kabát



Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei