Leverte a Snapdragon az Apple-t

2019.12.17| Android Authority

Végre megtörtént az, amire nem sok esélyt adtunk, egy Snapdragon processzor leverte az Apple legújabb chipsetét.

Sokszor halljuk, hogy az Apple mobil processzorai legalább két generációval az Androidos megoldások előtt járnak és az utóbbi sok évben ez így is volt. A Samsung, a Huawei és a MediaTek is erős hardvert gyárt, azonban az Apple-lel nem tudták felvenni a versenyt. Most sem a Samsung Exynos 990 vagy a MediaTek Dimensity 1000 5G győzedelmeskedett, hanem a Qualcomm, amely az egyik legrégibb játékos a piacon.

A Speed Test G-ben tavaly a Snapdragon 855 felért már az Apple A11-hez, azonban az A13 processzorhoz képest, amely a most futó iPhone 11 szériában található, a Snapdragon 855 bizony 25 százalékkal lassabb és ez nagyon sok. A dolgok azonban változnak, idén két fontos történésről számolhattunk be.

Az egyik a teljesítmény növekedése az Apple A12-ről az A13-ra váltva ősszel, a Speed Test G szerint ez ugyanis csak 5 százalék lett, ezzel szemben a Snapdragon 855-ről 865-re frissítés 20 százalékos gyorsaságot hozott, így pedig a két csúcs hardver végre egy időben valóban egymás ellenfelei lehetnek.

Szilikontok, üvegfólia? Itt megtalálod! Szilikontok, üvegfólia? Itt megtalálod!

Leverte a Snapdragon az Apple-t

A teszthez hozzátéve az AnTuTu 8 és a Speed Test GX 2.0 CPU eredményét elmondható, hogy annak, aki a maximális általános teljesítményt szeretné, annak érdemes Snapdragon 865-re váltani. Azonban aki jelenleg Snapdragon 855 mobilt birtokol, azt szeretné megtartani 1-2 évig még és elégedett a kiváló akkumulátor kezelésével, annak nem érdemes egyelőre telefon váltásra gondolni.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Nagy frissítés jön az iPhone-okra: ezek az újdonságok érkeznek az iOS 26.4-ben

Nagy frissítés jön az iPhone-okra: ezek az újdonságok érkeznek az iOS 26.4-ben

2026.03.06
| 9to5Mac
Az Apple új iOS frissítése több alkalmazást és rendszerfunkciót is érint, köztük az Apple Musicot, az üzeneteket és az egészségfigyelést.
A Samsung fizet, csak ne akard visszaküldeni az új S26 Ultrádat

A Samsung fizet, csak ne akard visszaküldeni az új S26 Ultrádat

2026.03.18
| Sammyfans
A Samsung pénzzel próbálja visszatartani a Galaxy S26 Ultra vásárlókat. Akár 250 dolláros visszatérítést is kínálhat a cég, ha meggondolnád magad.
Rejtett ujjlenyomat trükk a Samsung telefonokon

Rejtett ujjlenyomat trükk a Samsung telefonokon

2026.04.08
| Android Authority
Egy kevéssé ismert funkcióval teljesen új szintre emelhető a vezérlés a Samsungokon.
Samsung elismerte: a Galaxy S26 Ultra kijelzője tényleg gyengébb lett

Samsung elismerte: a Galaxy S26 Ultra kijelzője tényleg gyengébb lett

2026.03.17
| 9to5Google
A Samsung végre kimondta azt, amit sok felhasználó már észrevett: a Galaxy S26 Ultra kijelzője valóban kompromisszumot köt a Privacy Display miatt.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Megérné Önnek telefont váltani csak azért, mert az új modell dupla alap tárhellyel érkezik?


Igen, a tárhely nagyon fontos
Talán, ha más fejlesztések is vannak
Nem, nekem a mostani tárhely is elég
Inkább felhőben tárolok mindent



Korábbi szavazások eredményei