Lesz FM-rádió a Lumia 520-ban

2013.05.06| Phone Arena

A Nokia hivatalosan is megerősítette, hogy egy szoftverfrissítés után a Nokia Lumia 520 támogatja majd az FM-rádiót.

A Nokia hivatalosan is megerősítette, hogy egy szoftverfrissítés után a Nokia Lumia 520 támogatja majd az FM-rádiót. Alig egy hónapja történt, hogy a The Verge megerősítette a fenti hírt, ám akkor még hiányzott a gyártó híre. Az információ azért érdekes, mert bár az összes Qualcomm chipset támogatja az FM-rádió funkciót, mégsem minden gyártó engedélyezte ezt a telefonokban. Szerencsére a finn gyártó belátta, hogy az egyik legolcsóbb Windows Phone 8-as készüléket vásárlók számára igenis fontos ez a fajta zenehallgatási lehetőség. A GDR2 nevű Windows Phone frissítés május-júniusban lesz elérhető és állítólag a Nokia Lumia 820 és Nokia Lumia 920 is FM-rádió-képes lesz update után.

A Phone Arena nemrégiben végzett egy felmérést a telefonon való FM-rádió hallgatással kapcsolatban. A 2100 válaszadó 51 százalékat nem használja ezt a lehetőséget, míg 48 százalék igen, ebből 24 százalék kimondottan okostelefonján használja a rádiót. Jelentős, a válaszadók mintegy 29 százaléka úgy válaszolt, hogy bár most nem hallgat FM-rádiót, szeretnék, ha megmaradna ez a lehetőség a későbbiekben.

További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

Lesz FM-rádió a Lumia 520-ban



A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei