Komolyan megújul a Symbian

2011.02.24
Címkék:
Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

A múlt héten megrendezett Mobile World Congressen néhány újdonság kiderült a finnek által majdnem teljesen elhagyott Symbiannal kapcsolatban is.

A múlt héten megrendezett Mobile World Congressen néhány újdonság kiderült a finnek által majdnem teljesen elhagyott Symbiannal kapcsolatban is. Az egyértelmű régóta, hogy a most futó többi operációs rendszerrel a mai formájában képtelen felvenni a versenyt a platform és kezelőfelülete, valamint a Symbian^3 sem hozta meg a várt áttörést, elvégre ehhez komolyabban kellett volna az alapokba belenyúlnia a fejlesztőknek.

Komolyan megújul a Symbian

Ahogy az a prezentációból elkapott képekből látszik, a Nokia N8 mobilon egy teljesen megújult kezelőfelület látható, ahol minden mobilinformációt egyetlen sávba sűrítettek - mint a konkurenciánál, tehát az Androidnál és az iOS-nél -, a widgetek végre szabadon méretezhetőnek és elhelyezhetőnek tűnnek, nem kötelező a fix szám és hely a főképernyőn, a kezdőképernyő három alsó gombja is teljesen megváltozott, valamint a menüben is számos módosítás történt ikontípusban és az alsó négy gomb esetében. Nagyon izgalmasnak tűnik az új Symbian - talán a Qt a megoldás kulcsa - , amelyről egyelőre nem tudni, hogy mikor kerül piacra és milyen modelleken, de remélhetőleg visszamenőleg támogatni fogja a jelenleg futó Symbian^3-as készülékeket.

Komolyan megújul a Symbian

Komolyan megújul a Symbian



Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei