Komfortosabb lesz a Galaxy S9

2017.12.18| Phone Arena
Címkék:

Galaxy S9


Nem túl nagy meglepetés ugyan, de szinte biztosra vehető, hogy lényegesen kényelmesebben használható lesz a Galaxy S9.

Legalábbis az előd Samsung Galaxy S8 modellhez képest, ugyanis a Galaxy S9 hátlapi ujjlenyomat-olvasóját végre nem csak rászórták a telefon hátuljára, hanem valóban ergonomikus helyre tervezik. A friss, nagyfelbontású fotón igazán részleteiben ismerhetjük meg az S9 dizájnját. Sajnos a kép nem valódi készüléket mutat, csak egy rendert, ám feltehetően ez az eddig látott legvalósághűbb.

Komfortosabb lesz a Galaxy S9

Alapvetően nem sokban különbözik majd elődjétől a Samsung Galaxy S9, a teljes előlapot elfoglalja az Infinity Display, a hátlap viszont annál inkább módosult, az ujjlenyomat-olvasó lejjebb költözött, így sokkal kényelmesebben elérhető lesz a felhasználók számára. Szerencsére megmarad még mindig a 3.5 mm-es jack csatlakozó az S9 alján és persze a Bixby gombot sem hagyja ki a cég. Érdekes különbség, hogy a Galaxy S9 egy, míg a Galaxy S9+ dual hátlapi kamerát kap. Olyan új funkció, mint a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó nem kerül a tudástárba. Az új Galaxy S9 mobilok februárban mutatkoznak be és márciusban kerülnek a piacra.

Komfortosabb lesz a Galaxy S9

Illik hozzá egy tok? Rendeld meg most! Illik hozzá egy tok? Rendeld meg most!

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei