Hogyan ébreszd fel az iPhone X-ed?

2017.10.17| Phone Arena
Címkék:

Apple

,

iPhone X

,

trükk

,

Face ID


Bár még senki kezében nincs Apple iPhone X, azért nem árt előre letisztázni, hogy a home gomb hiánya nem nehezíti meg a készülék felébreszté

Kevesebb mint három hét múlva piacra kerül – elvileg – az Apple iPhone X, az iPhone széria tizedik évfordulójára készített, különleges telefon. A drasztikus és kevésbé látványos külső módosítások egyik következménye, hogy eltűnt az előlapi fizikai billentyűzet, amely több kérdést is felvett, többek között azt, hogyan lehet majd gyorsan felébreszteni a modellt. Az Apple iPhone 5s-sel debütált anno a Touch ID ujjlenyomat-olvasó, ez a home gombba került beépítésre. Mivel a kijelzőbe nem sikerült azóta sem integrálni a szkennert, így más módszerekhez kell majd folyamodni.

Első körben ott a Tap to Wake, csak éppen itt nem a gombot, hanem a kijelzőt kell megnyomni, akárcsak az Apple Watch esetében, ezzel egyidőben elindul a Face ID arcfelismerő is. Természetesen megmarad a bekapcsoló-gombra való érzékenység is, ráadásul nagyobb is lett, így még könnyebb megtalálni, még ha nem is mindig esik kézre.

Hogyan ébreszd fel az iPhone X-ed?

Sokkal praktikusabbnak tűnik az iOS 10-zel érkezett Raise to Wake, avagy elég felemelni az iPhone X-et majd ahhoz, hogy bekapcsoljon a kijelző, majd a Face ID aktiválódjon. Végül, de nem utolsósorban ott van a digitális asszisztens is, aki a Hey Siri felkiáltásra rögtön készenlétbe kapcsolja a telefont és önmagát is.

Hogyan ébreszd fel az iPhone X-ed?

 

 

Szilikontok, üvegfólia? Itt megtalálod! Szilikontok, üvegfólia? Itt megtalálod!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei