Hibás iPhone alkatrészeket loptak, lebuktak

2019.12.23| Android Authority

9 milliárd dolláros veszteséget okozott pár ember az Apple-nek lopás miatt.

Nem kispályás az ügy, ugyanis a Foxconn vezetősége is benne lehetett kis részben, ez pedig igen kellemetlen az egyik legnagyobb beszállítónak. A sztori egyszerű, leselejtezett, olyan minőségű iPhone alkatrészeket loptak ki 43 millió dollár értékben a Foxconn gyárból, amelyekből vígan össze lehetett rakni mobilokat, pont, mintha egy hollywoodi film kezdődne. Az SCMP szerint már legalább három éve lopták ki a Foxconnból a különféle alkatrészeket, úgymint alaplapok, keretek, zafírüveg, stb.

A kicsempészett darabok egy tajvani üzletembernél landoltak, aki új iPhone-okat készíttetett belőlük, nagyjából 300.000 példány készülhetett és került gazdához. A legtöbb alkatrész iPhone 8 és iPhone X mobilokat eredményezett, ezekből sikerült megfelelő mennyiséget kihozni a gyárból. Az Apple-nél a selejt aránya átlagosan 3-5 százalék. Az illegális tevékenység mögött álló tajvani üzletember úgy nyilatkozott, az ő csapata egyszerűen hardver hulladék üzletet működtet az elektronikai iparban, tehát valójában újrahasznosítanak.

Hibás iPhone alkatrészeket loptak, lebuktak

Az Apple mellett a Foxconn szintén vizsgálja az ügyet, a tajvani gyártó cég a világ legnagyobb elektronikai gyártója. Nemcsak az Applenek gyárt, de gördülnek le a gyártósorról Xiaomi, Nokia mobilok és készülékek az Amazon számára is. A saját alkalmazottai által elkövetett ilyen mértékű csalás rendkívül rosszul jött a vállalatnak. A Foxconn állítólag azért nem vádolható, mert közismerten rossz munkakörülményeket biztosít munkavállalói számára és a szigorú felügyelet sem tartozott soha az erősségei közé.

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei