Galaxy A90: exkluzív csúcs, csak Kínának

2019.03.06| SamMobile

A Samsung Galaxy A90 Kínán kívül nem lesz elérhető máshol.

Rossz hírünk van azoknak, akik a megújult Galaxy A család legdrágább tagját várták, ugyanis az A90 a jelek szerint kizárólag Kínának készül, Európába nem tervezik a behozatalt. A Galaxy A30/A50 és az A40 után az A90 érkezésével több újdonság is bekerül a funkciók közé, ilyen a 48 megapixeles kamera csúszkás kialakítása. A kínai Ice Universe Twitter posztja szerint az új modell a kínai csapat egyedi dizájnját hozza el.

A kamera kialakítása emelő és forgó is egyben a korábbi pletykák szerint, ezt azonban Ice Universe megcáfolja, az ú forrásai szerint kizárólag hátlapiként funkcionál majd a nagyfelbontású optika. Elég kicsúsztatni és már használható is. A 48 megapixeles érzékelőről technikai részletet nem tudni egyelőre, az azonban ismert, hogy a Samsung még tavaly októberben bemutatta a 48 megapixeles ISOCELL Bright GM1 szenzort, a szériagyártás az előző negyedév óta folyik.

Galaxy A90: exkluzív csúcs, csak Kínának

Felmerült a kérdés, hogy mi a különbség a Galaxy A és a Galaxy M termékcsaládok között. Alapvetően nem sok, ezek fedik le a Samsungnál a teljes belépő- és középkategóriát, ám míg az M tagok olcsóbbak és 1-1 funkcióra kihegyezettek, addig az A széria jóval drágább és sokkal inkább prémium külsőt biztosít, amely az M-ekből hiányzik.

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.
Régebbi csúcsmodellekre már március végén érkezik a One UI 6.1

Régebbi csúcsmodellekre már március végén érkezik a One UI 6.1

2024.03.16
| SamMobile
A Samsung megerősítette, hogy a One UI 6.1 még ebben a hónapban megjelenik néhány telefonra és tabletre.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Egyre felkapottabb a használt mobiltelefonok vásárlása! Te már vettél használt telefont?


nem, még soha
még nem, de tervezem
igen, volt már, hogy vettem használt mobilt
igen, mindig használt mobilokat használtam



Korábbi szavazások eredményei