Ez fél óra alatt feltölti az iPhone X-et

2017.12.22| Phone Arena

Az Apollo új power bankja harminc perc alatt félig feltölti az Apple iPhone X modellt is akár.

Hiába léteznek már jó ideje hordozható akkumulátorok, mindenféle méretben és kapacitásban, valamint minőségben, nem mindig jó ötlet a legnagyobbat és legnehezebbet cipelni magunkkal. Mi lenne, ha azt mondanánk, van egy kütyü, amely fél óra leforgása alatt ötven százalékot tölt a Samsung Galaxy S8 vagy az Apple iPhone X töltöttségén?

Ez fél óra alatt feltölti az iPhone X-et

Az Apollo a világon az első olyan power bank, amely grafén alapú kompozit csomagokból áll, ezeket a CellsX biztosítja. Mind a kimeneti, mind a bemeneti port C típusú USB Power Delivery eszközként hitelesített, így feltölteni 60 wattos adapterrel, ő maga pedig 40 wattal is tud tölteni, tehát az említett két mobil akkumulátorát ténylegesen másfél óra alatt száz százalékra húzza a szokásos két-három óra helyett. Ez már vetekszik a OnePlus Dash Charge megoldásával, a OnePlus 3 óta ugyanis a gyári töltővel ennyi idő alatt szintén hozható a másfél óra.

Ez fél óra alatt feltölti az iPhone X-et

Az Apollo kétszer is feltöltheti a telefonokat, majd ezek után csak a 60 wattos töltőjére van szükség, ha a húsz perces töltési időt szeretnénk elérni. Eddig a Kickstarteren gyűjtötték a pénzt a szériagyártásra, időközben bőven túl is szárnyalták az elképzelést az érdeklődők. Aki még időben észbe kap, mindössze 59 dollárért megszerezheti a különlegességet, amit tavasszal szállítanak.

 

 

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei