Európában is kapható lesz a Moto G8

2020.03.06| Playful Droid
Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

A Lenovo által felvásárolt Motorola hivatalosan is leleplezte a Moto G8-at.

Ez a modell váltja fel a tavalyi év középkategóriás telefonját a cég kínálatában. Ezúttal főleg a dizájn és a kamera változott, utóbbi ráadásul nem is kicsit fejlődött. A Moto G8 hátlapján már nem kerek a kamera betét, egymás alá helyezték el a fő, 16 megapixeles, gyors fókuszú optikát, mellette található a LED vaku.

A másodlagos kamerák a bejelentésben kevéssé szerepeltek a fókuszban, annyit tudni, hogy a mesterséges intelligencia segíti a képek készítését alacsony fényviszonyok között is, illetve ultraszéles látószögű, valamint Macro Vision kamera is helyet kapott a kínálatban.

Európában is kapható lesz a Moto G8

A dizájn módosítása az előlapon is megfigyelhető, a Motorola dobta a vízcsepp notch megoldását a lyukkamera miatt, mely a 8 megapixeles szelfi optikát rejti. A Moto G8 burkolata cseppálló, ám IP minősítést nem szerzett, úgyhogy úszni nem érdemes vele.

Az új külső és jobb kamera mellett akkumulátorban is erősítette a gyártó a Moto G szériát, a G8-ba például 4000 mAh-s telep került. A készülékház rejti a nyolcmagos Qualcomm Snapdragon 665 SoC-ot mesterséges intelligenciával, ez utóbbi hatékonyabb működést, jobb fotókat és nagyobb biztonságot is ad. A Moto ehhez 4 gigabájt RAM-ot és 64 gigabájt, bővíthető tárhelyet párosított.

Európában is kapható lesz a Moto G8

A G8 kijelzője 6.4 col, HD+ felbontású Max Vision IPS LCD panel, extraként megtalálható a specifikációk között a Moto Experiences és a Moto Gametime, ez utóbbi a játékokban segít az élmény fokozásában például azzal, hogy nem enged be értesítéseket.

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

A Motorola egyelőre nem tette közzé a pontos árakat sem, így később derül ki, pontosan mennyit kér az Európában is piacra kerülő Moto G8 modellért.

 

 

 

Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei