Európában a Galaxy Note 7 készülékek már közel 60 százalékát kicserélték

2016.09.28| Samsung

A Samsung Europe arra biztatja a többi felhasználót is, hogy cseréljék ki Note 7 telefonjukat. A Note 7 készülék forgalmazása október 28-án indul újra Európában.

A Samsung Electronics megerősítette, hogy a Note 7 készülékcsere-program indulása óta Európában immár a Galaxy Note 7 okostelefonok 57 százalékát kicserélték. Szeptember 19-e óta a Galaxy Note7 tulajdonosok 90 százaléka új Galaxy Note 7 készülékre, míg 3 százalékuk másik Samsung Galaxy készülékre cserélte korábbi Note 7 okostelefonját. A készülékcsere program előrehaladtával a vállalat folyamatosan emlékeztette az európai Note 7 tulajdonosokat, hogy kapcsolják ki okostelefonjukat és a Samsung készülékcsere programja keretében cseréljék újra készüléküket. A csereprogram a jelenlegi állást figyelembe véve Európában akár már október elején befejeződhet. Éppen ezért a Samsung a készülékcsere-program részeként október 28-tól Európa-szerte újraindítja a Samsung Galaxy Note 7 forgalmazását.

David Lowes, a Samsung Electronics Europe marketingigazgatója az üggyel kapcsolatban elmondta: „Üzenetünk – mely szerint a biztonság mindennél fontosabb – eljutott a Galaxy Note 7 tulajdonosokhoz, és a lehető legjobb dolgot tették: gyorsan én biztonságosan kicserélték a készüléküket. Keményen dolgoztunk, hogy minél hamarabb eljuttassuk a csere Note 7 készülékeket Európába, ezzel is szavatolva ügyfeleink biztonságát és minimalizálva a kellemetlenségüket.”

„Szeretnénk megköszönni ügyfeleink türelmét és lojalitását a Samsung és a Note 7 felé! Azokat a felhasználókat, akik még nem cserélték ki készüléküket egy vadonatúj Note 7-re, arra ösztönzünk, hogy tegyék meg ezt minél előbb!”

Európában a Galaxy Note 7 készülékek már közel 60 százalékát kicserélték

Egy páneurópai felmérés szerint a felhasználók Samsungba vetett bizalma nem ingott meg. Az 5000 brit, német, francia, spanyol és olasz felhasználó bevonásával készült kutatás1 megmutatta, hogy a megkérdezettek többségének (61 százalékának) nem változott a Samsungról mint márkáról kialakult véleménye a Galaxy Note 7 csere miatt, sőt, 15 százalékuk pozitívabban ítéli meg a Samsungot.

A Samsung együtt dolgozott a beszállítókkal annak érdekében, hogy a csere Galaxy Note 7 készülékek garantáltan a legmagasabb gyártási és minőségellenőrzési folyamatok szerint készüljenek. A Samsung megerősítette, hogy a viszonteladókkal való szoros együttműködés, a napi szintű közvetlen kapcsolat a felhasználókkal, valamint a szoftverfrissítés mind-mind pozitív hatást gyakoroltak a készülékcsere-programra. A Samsung Európában minden Galaxy Note 7 tulajdonosnak több biztonsági üzenetet2 is küldött, amelyben arra kérte őket, hogy cseréljék ki készüléküket. Emellett az összes Galaxy Note 7 okostelefon szoftverfrissítést is kapott, amely 60 százalékban korlátozza a Note 7 készülékek akkumulátorának maximális tölthetőségét.

A Samsung Europe egy helyi vezetőkből álló belső csapatot is alakított, amely együtt dolgozik az értékesítési partnerekkel annak érdekében, hogy Európa-szerte a lehető leggördülékenyebben és leggyorsabban valósuljon meg a készülékcsere-program.

Lowes arra biztatja a felhasználókat, hogy a számos opció valamelyikével győződjenek meg arról, hogy új Galaxy Note 7 készülék van a birtokukban: „Minden vásárlónk használhatja az online széria szám (IMEI szám) ellenőrzőt a Samsung.com weboldalon, amikor pedig kézhez kapják új készüléküket, a zöld színű akkumulátor szimbólumnak és a csomagoláson lévő fekete négyzetnek köszönhetően száz százalékig biztosak lehetnek abban, hogy egy új szériás Galaxy Note 7 készüléket tartanak a kezükben. Bármilyen egyéb felmerülő kérdés esetén pedig látogassanak el a Samsung.com weboldalra.”

A Galaxy Note7-tel kapcsolatos további információ a Note 7 exchange weboldalon érhető el.



További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei