Divattervezés telefonnal, miért ne?

2018.10.11| Samsung

Mobil couture: egy ruhakollekció, amit kizárólag mobiltelefon segítségével terveztek meg és gyártottak le.

A díjnyertes divattervező, Aurélie Fontan okostelefonon megálmodott kapszula couture kollekciója 3D nyomtatással készült. A divatiparban nehéz újat mutatni, a francia tervezőnek, Aurélie Fontan-nak mégis sikerült: megalkotta az első olyan kapszula kollekciót, amelyet kizárólag okostelefon segítségével tervezett meg és gyártott le. A Samsunggal együttműködve Aurélie a Mobile Couture kollekciójának hét főbb lépésből álló kivitelezéséhez kizárólag a Galaxy Note9 készülékét használta. 

A Galaxy Note9 S Pen tollának köszönhetően precízen tudta felskiccelni a terveit, míg a készülék nagy teljesítményének, tárhelyének valamint a technológiai berendezésekhez való akadálytalan csatlakozásnak köszönhetően valós időben szerkeszthette az anyagokat, felgyorsítva és megújítva a tervezés egyes fázisait és a végső gyártást – mindezt egyetlen, a zsebében elférő készülékről. Csupán egy szemléletes adat a sok közül: Aurélie a Galaxy Note9 innovatív használatával 40 százalékkal felgyorsította a prototípus megalkotásának fázisait, a kollekció a szokásos 14 nap helyett mindössze 8 nap alatt elkészült.

Divattervezés telefonnal, miért ne?

A Galaxy Note9 szerepe

Inspiráció elsőkézből

  • Aurélie az ikonikus S Pen és a telefon kamerája segítségével örökítette meg azokat az ötleteket, momentumokat, amelyekből később ihletet merített a digitális vázlatfüzetéhez.
  • Az egyetlen töltéssel is akár 24 órán keresztül üzemelő akkumulátornak, valamint a hatalmas tárhelynek köszönhetően Aurélie akkor is dolgozhatott, amikor éppen úton volt.

Vázlatrajzok, minták és rögzítések

  • A ruha formáját, a szövetmintákat és a rögzítő kampókat Aurélie olyan könnyedséggel alkotta meg a finom hegyű S Pennel, mintha csak ceruzát használna a papíron, azonban ezúttal a Note9 óriási, 6,4 colos kijelzője szolgált vázlatfüzetként.

Divattervezés telefonnal, miért ne?

A 3D-nyomtatott műanyag rögzítések gyártása

  • A bonyolultabb rögzítéseket az OnShape* nevű applikációban építették fel újra a rajzok alapján, így a digitális tervek már alkalmasak voltak 3D nyomtatásra.
  • Ezeket a fájlokat a telefonról közvetlenül továbbították az Ultimaker 3D nyomtatóra. Ehhez a folyamathoz korábban számítógépre volt szükség.
  • A 3D nyomtatás folyamata élőben nyomon követhető volt a telefonon, így Aurélie szükség esetén bármikor módosíthatta a terveket.

Minták felfestése távolról, vezeték nélkül

  • A szabásmintákat vezeték nélkül továbbították a Joto X-re, egy fejlett, digitális robot rajzolóeszközre, amely rámásolta a komplex mintát a ruha bőr anyagára.

A végső megjelenés

  • A mintás bőranyagokat 3D nyomtatott öltésekkel illesztették össze, így nyerte el a ruha a végleges formáját.
  • Ezután a digitális katalógus összeállítása következett. Ehhez Aurélie a Bluetooth-kompatibilis S-Pen tollat használta, amellyel úgy tudott fényképeket készíteni, hogy hozzá sem kellett érnie a telefonhoz. Így mindig volt egy szabad keze, hogy elvégezhesse a végső simításokat, így tökéletesen beállított fotókat készíthessen.
  • Hogy a fotózás még egyszerűbb legyen, a Note9 intelligens kamerája a 'Hibaérzékelő' funkciók segítségével a kép elkészítése előtt felhívta a figyelmét a lehetséges problémákra.

Divattervezés telefonnal, miért ne?

„A kreativitásomat nagyban inspirálják a tudományban és a technológiában rejlő lehetőségek, ezért nagyon izgalmasnak találtam, hogy létezik egy okostelefon, amely magában hordozza a potenciált egy teljes kollekció megtervezéséhez és megvalósításához – mondta Aurélie Fontan. Mindig ambiciózus ötleteim voltak, amelyek feszegették a hagyományos divatipari megoldások határait. Fiatal tervezőként felszabadító érzés volt látni, hogy elképzeléseim hogyan kelnek életre egyetlen eszköz segítségével, amelyet mindig magamnál tarthatok.”

A Mobil Couture kollekció darabjai a progresszív dizájnt helyezik előtérbe, átgondolt alternatívát nyújtanak a fast fashion üzleti modelljére és a legtöbbet hozzák ki a digitális és mobiltechnológiában rejlő lehetőségekből. A ruhák újrahasznosítható bőrből, biológiailag lebomló 3D műanyag rögzítésekkel készültek, a tervezési és gyártási folyamat összesen hat hetet vett igénybe.

*Az OnShape csak Android eszközökön érhető 

 

 

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei