Az utakon a Samsung biztonságos kamionjának prototípusa

2016.02.05| Samsung

A Samsung az első életmentő technológiával felszerelt kamionját a Leo Burnett, a Helvetica és a Volvo Trucks Argentina közreműködésével fejlesztette. Először mutatkozott be a nagyközönség előtt a Samsung Electronics Argentína Safety Truck-ja. A kamionok számára kifejlesztett technológia arra szolgál, hogy megakadályozza az előzések során bekövetkező közúti baleseteket.

A Safety Truck-ot a Samsung Electronics Argentína fejlesztette ki több partnerével szoros együttműködésben. A projektben a globális reklámügynökség, a Leo Burnett, egy technológiai megoldásokat szállító argentin cég, az Ingemática, az utánfutó tervezéssel és -kivitelezéssel foglalkozó nemzetközi vállalat, a Helvetica SA, valamint a világ vezető kamiongyártója, a Volvo Trucks Argentina is részt vett.

A Samsung folyamatosan olyan technológiák fejlesztésén dolgozik, amelyek lehetővé teszik, hogy az emberek új és izgalmas módon használják a technológia eszközöket, amivel valóban jobbá válhat az életük. A Samsung Safety Truck tökéletes példa erre a folyamatos innovációra. Bár a fejlesztések kezdettől fogva Argentínában zajlottak, a világ számos pontján felfigyeltek a projektre. A legelismertebb globális reklámfesztivál, a Cannes Lions 2015-ben a három arany és három ezüst szobron kívül Titanium oroszlán díjjal jutalmazta a Samsung Safety Truck projektjét. Emellett a Samsung elnyerte a Clio díjat is: a Digitális és az Otthon kategóriában arany Clio szobrot, a Direkt, a Szórakoztató/Élmény, valamint az Innováció kategóriában ezüst Clió-t kapott. A Time magazin pedig 2015-ben beválasztotta az év 25 legjobb innovációja közé.

Az utakon a Samsung biztonságos kamionjának prototípusa

A Samsung Safety Truck hátsó része két beépített kamera és egy kifejezetten erre a célra tervezett Ingematica közlekedési szoftver segítségével élőben mutatja a kamion előtti út képét. Ezáltal segít a kamion mögött haladó járművek vezetőinek, hogy jóval pontosabban mérhessék fel az előzéshez rendelkezésükre álló helyet. A közvetített kép egy nagyfelbontású, négy darab Samsung OH46D készülékből álló videófalon jelenik meg a kamion mögött haladók számára. A por- és vízállóra tervezett OHD video fal a zord időjárási körülmények között nyújtott kimagasló teljesítményéért IP56 tanúsítványt is kapott, hiszen időjárástól és útminőségtől függetlenül tiszta képet tud biztosítani.

„A Samsung folyamatosan keresi a lehetőségeket arra, hogy a technológia innovatív felhasználásával növelje az emberek életminőségét. Az élvonalbeli kijelző-gyártás területén szerzett tapasztalatainkat ötvözve a Leo Burnett ötletével létrejöhetett a Samsung Safety Truck, amely forradalmasítja a közlekedés biztonságát”– mondta el Sang Jik Lee, a Samsung Electronics Argentína elnöke.

Az utakon a Samsung biztonságos kamionjának prototípusa

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

A hivatalos bevezetést Argentína jelentős kiskereskedelmi cégei, a Garbarino és a Visuar and Mirgor is támogatták. A vállalatok elkötelezettek az elektronikai termékek gyártásában és forgalmazásában, gyáraik az ország különböző területein megtalálhatóak. A hivatalos bemutatót az ikonikus „Roberto José Mouras” versenypályán rendezték meg, a helyi és nemzetközi média, valamint befolyásos üzletemberek jelenlétében. A résztvevők az esemény során termékbemutatók és tesztvezetések keretein belül a gyakorlatban is megtapasztalhatták, ahogyan egy merőben új technológia valósággá válik. A Samsung Safety Truck egy éven keresztül járja majd az utakat.

Specifikáció:

  • Kijelző Modell OH46D: 46"
  • Típus Kit Type
  • Fő jellemzők Rendkívül magas fényerő, kültéri használat
  • CPU Quad Core CPU
  • Fényerő 3,000 nit
  • Felbontás 1,920 X 1,080
  • Panel Típusa LED BLU
  • Színkezelés 8 bit (16.7 millió szín)
  • Tárhely 8GB (2GB-ot foglal el az O/S, 6GB szabad felhasználás)
  • Expression Standard
  • Színskála megjelenítése: 72%
  • Kontrasztarány 5,000:1
  • Betekintési szög 178:178
  • Válaszidő 6ms (GTG)
  • Média lejátszó Beépített második generációs SSSP
  • Csatlakozók Videó csatlakozó HDMI1, HDMI2, HDBaseT(LAN Common)
  • USB USB 2.0 x 1
  • Külső vezérlő RS232C (In), RJ45
  • Operáció IP Tanúsítvány IP56
  • További jellemzők Előlap szélesség (mm) 9.3 fent, 6.5 alul, 7.9 bal/jobb
  • Grafika 2D & 3D Graphics Engine

Volvo Truck FH

  • 13 literes, 6 hengeres motor
  • Gazdaságos teljesítmény és nyomaték
  • Automata I-Shift Box
  • VEB 510 LE motorfék
  • Ággyá alakítható vezetőfülke
  • Napfénytető + vészkijárat
  • Teljeskörű biztonsági csomag
  • Csatlakozók és flottamenedzsment rendszer
  • Holttér felismerő rendszer (LCS)
  • Sávban maradást elősegítő rendszer (LKS)
  • Fáradtságérzékelő rendszer (DAS)
  • ACC (Intelligens robotpilóta) + vészfék
  • Biztonságos vezetőfülke
  • FUPS: Elülső becsapódás gátló rendszer
  • Légzsák
  • Integrált biztonsági övek
  • Egyedülálló láthatóság
  • ABS, EBS, VEB fékek
  • LED hátsólámpák vészfékezés figyelmeztetővel


messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei