Az összes Galaxy S11 részlet egy helyen

2019.11.18| SamMobile
Címkék:

Samsung

,

Galaxy S11

,

pletyka


A Samsung Galaxy S11 jövő tavasszal kerül a piacra, de már most rengeteg apró részletről pletykálnak, lássuk ezeket!

A legtöbb felhasználó számára a Samsungnál a Galaxy S széria az alapértelmezett csúcskategória annak ellenére, hogy valójában a Note az, ám ez utóbbi mérete miatt sokaknak eleve kiesett évek óta. A hagyományoknak megfelelően az új Galaxy S az év első negyedévében mutatkozik be és kerül is a boltokba, míg a Galaxy Note az év harmadik harmadában, tehát fél évvel az S11 után.

Ennek megfelelően 2020 február végére várjuk a Galaxy S11 modellek bejelentését, mégpedig a berlini Mobile World Congress ideje körül. Igaz, a pletykák egy részét képzi, miszerint a Samsung egybeolvasztaná a két, tudásban lassan szinte teljesen egyforma mobilt és Galaxy One márkanév alatt évi egy csúcsmobillal haladna tovább. A Galaxy S11-et – vagy hívják bárhogy a következő zászlóshajót – Picasso kódnév alatt fejlesztik.

Az összes Galaxy S11 részlet egy helyen

Dizájn szempontjából a cég évek óta nem hozott semmi drasztikusat, sőt. A megjelenés maradt a rég megszokott, mindössze a keretek egyre vékonyabbak, ugyanakkora házhoz így nőhet a kijelző, illetve játéktér még a notch vagy kameralyuk jelenléte és helye, valamint a hátlapi kamera elhelyezése. Igazából semmi különleges.

A Galaxy S11 sem hoz nagy változást nagy eséllyel, az S10 külseje várható még vékonyabb kávával, illetve notch nélküli kijelzővel. Szó esett a kijelző alá épített kameráról, hogy a bevágásokat elhagyhassák, erre erősített rá Ice Universe Twitter bejegyzése.

Tudás szempontjából a Samsung egy ideje hozza a legfelső szintet, így „nincs hova” újítani, a kamera irányában lehet még fejlődni jelenleg, amivel nagyot léphet a cég. Processzorból Exynos 9830 várható Európában, tárhelyből ehhez 128/256/512 gigabájt járhat, illetve extraként, várhatóan erősen limitált szériában 1TB tárhely is megjelenhet. A microSD-s bővíthetőséget az S11-gyel elhagyja a Samsung, ahogy a jack-kel is tette. A Galaxy S11 alapértelmezetten megkapja a 45 wattos gyorstöltést, amely a Galaxy Note 10+-szal mutatkozott be.

Az összes Galaxy S11 részlet egy helyen

Egy böngészős benchmark teszt szerint az S11 még inkább távirányító formára hajaz, köszönhetően a 20:9 képaránynak. Ez egyébként nem újdonság, a középkategóriás Galaxy A70 és A80 is ilyen aránnyal került piacra és kiválóan használható telefonok a mindennapokban.

További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A híresztelések szerint a Galaxy S11 is belép a képernyő-frissítési buliba, így 90 vagy 120 Hz frissítési rátát hozhat, ez elvárt is ma már. Egy koreai riport szerint az S11 Active Area Dimensionje, avagy AAD-ja a beépített ujjlenyomat-szenzorhoz 64 mm-re nő a Galaxy 10 és Note 10 36 mm-es leolvasójának méretéhez, ez nagyszerű hír a kényelem szempontjából.

Az összes Galaxy S11 részlet egy helyen

Az újdonság a Xiaomival együtt fejlesztett 108 megapixeles kamerát kapja, méghozzá ISOCELL Bright HMX szenzor képében, támogatást élvez az ötszörös optikai zoom. Máshol Hubble fejlesztési néven hivatkoznak erre az érzékelőre, ez igen sokat mond a várható nagyítási képességeiről, azt viszont jelenleg nem tudni, összesen hány optika kerül az S11 hátlapjára.

Az S11-en gyárilag Android 10 fut, azon pedig a One UI 2.1 változata, ez utóbbi nagy eséllyel tartalmazza a vezeték nélküli DeX funkciót, legalábbis 2020-ban egy későbbi frissítéssel érkezően. Ha valóban a kamera fejlesztése a legfontosabb a vállalatnak az S11-ben, úgy olyan nyalánkságokra is számíthatunk mint a 8K videófelvétel, a gyenge fényviszonyok mellett is használható Hyperlapse, stb.

A Samsung Galaxy S11 2020 februárjának harmadik hetében mutatkozik be az Unpacked eseményen, majd legkésőbb március közepén piacra is kerül. Az ára még természetesen ismeretlen, de a legesélyesebb az előddel megegyező árcédula.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Xiaomi 17 széria: szeptember 25-én bemutató, kulcsfontosságú specifikációkkal

Xiaomi 17 széria: szeptember 25-én bemutató, kulcsfontosságú specifikációkkal

2025.09.24
| GSM Arena
A Xiaomi hivatalosan is megerősítette, hogy szeptember 25-én, pekingi idő szerint este 7 órakor (közép-európai idő szerint délután 1-kor) bemutatja legújabb csúcskategóriás sorozatát, a Xiaomi 17, 17 Pro és 17 Pro Max készülékeket.
OnePlus 15: az első hivatalos bemutató, hatalmas dizájnváltással és az új csúcs processzorral

OnePlus 15: az első hivatalos bemutató, hatalmas dizájnváltással és az új csúcs processzorral

2025.09.26
| Android Central
A OnePlus a Qualcomm Snapdragon Summit 2025 rendezvényén, Hawaiin hivatalosan is bemutatta legújabb zászlóshajó okostelefonját, a OnePlus 15-öt.
Dráma: karcok az új iPhone 17 Pro modelleken – gond van az alumíniumházzal

Dráma: karcok az új iPhone 17 Pro modelleken – gond van az alumíniumházzal

2025.09.21
| Android Headlines
Az Apple nemrég piacra dobott iPhone 17 szériája máris kisebb botrány középpontjába került: a legújabb iPhone 17 Pro és az ultravékony iPhone Air modelleknél több felhasználó és tesztelő is arról számolt be, hogy a készülékek sokkal könnyebben karcolódnak a vártnál.
Apple: azok nem karcok, hanem MagSafe nyomok az iPhone 17 Pro bemutató darabjain

Apple: azok nem karcok, hanem MagSafe nyomok az iPhone 17 Pro bemutató darabjain

2025.09.25
| MacRumors
Az Apple hivatalosan reagált azokra a panaszokra, amelyek szerint az iPhone 17 Pro modellek bemutatódarabjai karcolásokat mutatnak az üzletekben.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei