Az Apple felvásárolta a Beats Audiot!

2014.05.29| Apple

Immár hivatalos, hogy a cupertinoi cég hárommilliárd dollárért felvásárolta a Beats Audiot.

Immár hivatalos, hogy a cupertinoi cég hárommilliárd dollárért felvásárolta a Beats Audiot. Ez az Apple fennállása óta a legnagyobb felvásárlás és egy kicsit megmutat a cég mintegy 160 milliárd dolláros vagyonából. Tim Cook, az Apple vezetője elárulta, a Beats Audio alapítói, Jimmy Lovine és Dr. Dre is náluk dolgozik a továbbiakban, valamint a Beats nevet is megtartják. A felvásárlással egyben az Apple azt is beismerte, hogy az iTunes dalonkénti fizetési ötlete nem működik, így egy olyan szolgáltatásra váltanak, ahol havidíjat kell fizetni a tartalmakhoz való hozzáférésért. A Beats streaming szolgáltatása állítólag az iTunes Music Store-tól függetlenül lesz használható. Sokan úgy vélik, hogy drága vétel volt a Beats Audio, hiszen márciusban mindössze 111 ezer fizető felhasználóval rendelkezett a szolgáltatás, viszont csak a fejhallgatókat gyártó részleg több mint egy milliárd dollár bevételt termel. Tim Cook elárulta, tavaly 15 céget, idén 12-t vásároltak fel, azonban ez az egyetlen, ami csak a zenéről szól.

Az Apple felvásárolta a Beats Audiot!

ÚJ! Tokok, üvegek, töltők a shopban! ÚJ! Tokok, üvegek, töltők a shopban!



A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

2026.01.02
| 9to5Mac
Egy több mint hat éve iPadet fő számítógépként használó felhasználó szerint a 2025-ben megjelent iPadOS 26 az első frissítés, amely valóban új szintre emelte az iPadet, de nem kompromisszumok nélkül.
Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

2025.12.01
| Android Central
A gyártó világszerte bemutatta a Magic 8 Pro-t, de a sima Magic 8 sehol sincs – kérdés, hogy később érkezik-e, vagy kizárólag a kínai piacnak szánták.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Használja a telefonja AI-alapú fotószerkesztő funkcióit (pl. tárgyak eltávolítása, Magic Eraser, háttércsere)?


Igen, rendszeresen használom
Igen, alkalmanként kipróbálom
Tudok róla, de nem használom
Nem tudom, milyen funkciók ezek
Inkább a hagyományos fotókat kedvelem



Korábbi szavazások eredményei