Az Android O a végállomás a OnePlus 3 számára

2017.08.14| GSMArena

Bár 2016-ban jelentek meg, a kínai cég az Android O-val lezárja a OnePlus 3 frissítését.

2016-ban jelentek meg, és zászlóshajóként a OnePlus 3, illetve a OnePlus 3T is rendkívül erős hardverrel, illetve számos különleges funkcióval került forgalomba, ami után természetesen magától értetődő volt, hogy mindkét készülék megkapja az új Androidos frissítést, az O-t is. A kínai cég azonban úgy tűnik, hogy nem tervezi túl sokáig támogatni a két korábbi nehézfiút, legalábbis erről árulkodik az a tény, hogy egy sajtótájékoztatóan bejelentették, az O lesz az utolsó nagy Androidos frissítés a két mobilra. Ez persze nem jelenti azt, hogy a várhatóan még idén elérhető új operációs rendszert követően ne kapnának a telefonok fontos biztonsági frissítéseket, ám a következő Androidos verziók már nem lesznek elérhetők a jelenleg mindössze 1 éves OnePlus 3-ra, illetve OnePllus 3T-re. 

Az Android O a végállomás a OnePlus 3 számára

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Ezt a 38 alkalmazást törölje mobiljáról azonnal!

Ezt a 38 alkalmazást törölje mobiljáról azonnal!

2023.04.29
| Phone Arena
Két héttel ezelőtt derült ki 60 alkalmazásról, amelyek összesen több mint 100 millió Google Play letöltéssel rendelkeznek, és amelyekről kiderült, hogy a felhasználó engedélye nélkül tolnak invazív hirdetéseket, és rengeteg érzékeny információt gyűjtenek. Itt van újabb 38.
Adategyeztetés online a Vodafone-nál

Adategyeztetés online a Vodafone-nál

2017.06.07
| Vodafone
Már a Vodafone-nál is elérhető a prepaid SIM kártyák online adategyeztetése
Gyors és soron kívüli mobiljavítás a Telmesternél

Gyors és soron kívüli mobiljavítás a Telmesternél

2011.02.17
Gond van a mobiloddal és nagyon gyorsan kellene megjavítani? A Telmester a Telefonguru háttér szervize!
Előrendelésben 8 ezer forint az új Xiaomi okosóra

Előrendelésben 8 ezer forint az új Xiaomi okosóra

2019.12.31
| (x)
A Xiaomi Haylou LS01 a legújabb az ár-érték arányban kiemelkedő ajánlatok közül. Ki ne akarna 8 ezerért szuper órát?

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Rohamosan terjed a mobilos fizetés? Ön már az okoseszközével fizet?


Nem
Igen Apple Pay-jel
Igen Google Pay-jel
Igen banki alkalmazással



Korábbi szavazások eredményei