Alig ír alá valaki két év hűséget

2019.01.08| NMHH

NMHH: az előfizetők kétharmada már csak egy év hűségidőt vállalt.

 

Egyre többen élnek a határozott idejű, azaz hűségidős szerződésekre vonatkozó szabályok 2017 őszén életbe lépett változásai által kínált lehetőségekkel – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) távközlési szolgáltatások használatát lakossági körben vizsgáló 2018-as felmérésének előzetes adataiból. Az új előfizetők kétharmada már csak egy év hűségidőt vállalt, tíz megkérdezettből kilenc teljesen elégedett a határozott idejű szerződésével, viszont a 2018-ban szerződést kötött előfizetőknek csak alig hatvan százaléka tudta, hogy a készülék nélküli hűségidőplafon egy évre csökkent.

2017-ben módosult például – az NMHH kezdeményezésére –, hogy határozott időtartamú előfizetői szerződés a korábbi két évvel szemben már csak maximum egy évre köthető, kivéve, ha a szerződéshez készülékvásárlás is kapcsolódik, ebben az esetben a felső korlát továbbra is két év. A szolgáltatónak a hűségidős szerződés megkötése előtt minden esetben fel kell ajánlania a határozatlan időtartamú előfizetői szerződés lehetőségét is, tájékoztatva a szerződő felet a részletes feltételekről.

A törvénymódosítás értelmében a hűségidő lejárta után az új, határozatlan idejű szerződés havidíja, illetve a szolgáltatás egyéb feltételei nem lehetnek hátrányosabbak a korábbi, hűségidős szerződésben szereplő feltételeknél, és az előfizető a határozatlan idejű szerződését bármikor jogosult azonnali hatállyal, jogkövetkezmény nélkül felmondani. Szintén fontos változás, hogy a szolgáltatónak az előfizető kérésére ingyenesen hálózatfüggetlenné kell tennie azt a készüléket, melyet határozott időtartamú szerződéssel kedvezményesen adott el, és időközben lejárt a hozzá tartozó előfizetői szerződés, vagy ha az előfizető a számhordozás során a készülék árát kifizette még a szerződés ideje alatt.

Alig ír alá valaki két év hűséget

Az elmúlt egy évben az előfizetők kétharmada már csak egy év hűségidőt vállalt

 

Kiderült az NMHH felméréséből, hogy aki kötött határozott idejű szerződést a szolgáltatójával, az általában nem bánta meg: nagyjából a megkérdezettek 90 százaléka mondta azt, hogy utólag is jó döntésnek tartja. Akik 2018-ban kötöttek ilyen típusú szerződést, azok kétharmada élt az új szabályozás adta nagyobb szabadsággal, és csak egy évre vállalt hűségidőt, ellentétben azokkal, akik az új szabályok életbe lépése előtt, 2017-ben kötöttek hűségidős szerződést: ezeknek az előfizetőknek a 90 százaléka ugyanis még két évre írt alá.

Tíz megkérdezettből kilenc arról számolt be, hogy még semmilyen gondja nem volt a hűségidős szerződésével, illetve semmilyen hátrány nem érte miatta. 2017-ben minden ötödik családban járt le valamilyen hűségidős szerződés, de a túlnyomó többség – 79 százalék – ugyanannál a szolgáltatónál kötött újra határozott idejű szerződést, és mindössze 4 százalékuk váltott szolgáltatót a hűségidő lejártával. Akik maradtak a szolgáltatójuknál a hűségidő letelte után is, azok közül csak minden tizedik számolt be arról, hogy magasabb számlát kapott ugyanazért a csomagért. Egy adott szolgáltató melletti elköteleződés fő motivációja egyébként a kutatás alapján egyértelműen az volt, hogy így olcsóbb a szolgáltatás: a felhasználók kétharmadánál ez volt a legfontosabb szempont, ezt követte – minden hetedik válaszadó esetében – indokként, hogy a hűségidő alatt nincs áremelés, és így kiszámíthatóbbak a családi kiadások.

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

Alig ír alá valaki két év hűséget

Az érintettek közel fele ismeri a kártyafüggetlenítési lehetőséget

 

A 2018-ban hűségszerződést aláírók közel fele hallott arról, hogy a régi szolgáltató kérésre köteles kártyafüggetlenné tenni a tőle vásárolt készüléket mobilszolgáltató-váltásnál. Tízből pedig hatan voltak tisztában azzal, hogy – hacsak nem vásárolnak készüléket – kettő helyett már csak egy évre kell elköteleződniük.

Minden szabályváltozás során – különösen, ha az bonyolult módosításokkal jár – nagyon fontos, hogy a szolgáltatók ügyintézői aktívan és teljeskörűen tájékoztassák a felhasználókat a lehetőségeikről. A megkérdezettek a válaszaik alapján szinte csak rajtuk keresztül kötöttek hűségidős szerződést: 68 százalékuk személyesen, 29 százalékuk telefonon – online felületen csak elenyésző számban. A közelmúltban hűségidős szerződést kötött ügyfelek közül tízből hét válaszolta azt, hogy a szolgáltató tájékoztatta a szerződéskötés előtt, mennyit kellene fizetnie egy- vagy kétéves hűségidő esetén, illetve azt is, hogy mennyit határozatlan idejű szerződéssel.

 

 

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei