A Nokia komolyra veszi a versenyt

2010.07.05
Címkék:

Július 1-jén kezdett hivatalosan a finn gyártónál Anssi Vanjoki új pozíciójában, a mobil megoldások divíziójának vezetõjeként.  

Július 1-jén kezdett hivatalosan a finn gyártónál Anssi Vanjoki új pozíciójában, a mobil megoldások divíziójának vezetõjeként. Egyik elsõ dolgaként egy igencsak lelkesítõ beszédet tartott. Anssi reméli, hogy a Nokia abszolút elsõ helyen áll most is és meg is tartja azt. Ehhez mostantól a finn gyártó két fõ területre összpontosít, ezek az okostelefonok és a mobil-számítógépek, ez utóbbiak MeeGo rendszert futtatnak majd és akár a zsebünkben is elférhetnek.

A Nokia komolyra veszi a versenyt

Az egyik nagy siker: Nokia 5800

Anssi elmondta, hogy az Android szóba sem jön a Nokiánál, mivel a Symbiant tartják gyõztesnek, csak ezzel foglalkoznak (ha már egyszer megvették). A hamarosan debütáló Symbian^3 csak egy áthidaló megoldás, amíg el nem készül a Symbian^4, a Nokia N8 lesz az utolsó N-series telefon, amelyen ez a rendszer fut. Befejezésként Anssi kijelentette hogy a Symbian-Guru blogjának vezetõjét, Ricky-t szeretné meggyõzni arról, hogy a Symbian nem halt meg, így érdemes lenne a világszerte ismert és használt oldalt újra megnyitni a felhasználók elõtt.



Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

2026.08.09
| Android Police
Bár a Google mindkét alkalmazást birtokolja, még mindig nyomós okunk van mindkettőt feltelepíteni.
Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

Négy navigációs funkció, amiben a Waze továbbra is a Google Maps előtt jár

2026.08.29
| Android Police
A Google Maps az elmúlt években sokat fejlődött, és több, korábban kizárólag a Waze-re jellemző funkciót is átvett. Ennek ellenére a közösségi jelentések, a járműspecifikus beállítások, az agresszívebb útvonal-optimalizálás és a szórakoztató extrák terén továbbra is vannak olyan területek, ahol a Waze nehezen verhető.
iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

iPhone 18 Pro: három régóta várt fejlesztés végre megérkezhet az Apple új csúcsmobiljába

2026.08.04
| 9to5Mac
Az iPhone 18 Pro bemutatója már a küszöbön áll, és minden jel arra utal, hogy az Apple három olyan fejlesztést is megvalósít, amelyekre a felhasználók évek óta várnak.
A One UI 9.5 végre elhozza a régóta várt alkalmazás zárat a Galaxy készülékekre

A One UI 9.5 végre elhozza a régóta várt alkalmazás zárat a Galaxy készülékekre

2026.08.15
| SamMobile
A Samsung új funkciója külön jelszó helyett a telefon meglévő feloldási módját használná, így egyszerűen levédhetők lennének az érzékeny alkalmazások és játékok.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Megérné Önnek telefont váltani csak azért, mert az új modell dupla alap tárhellyel érkezik?


Igen, a tárhely nagyon fontos
Talán, ha más fejlesztések is vannak
Nem, nekem a mostani tárhely is elég
Inkább felhőben tárolok mindent



Korábbi szavazások eredményei