LG

Meglepetés: a Samsung nem hagyott processzort az LG-nek

2017.01.25

Úgy tűnik, a Samsung lecsapott szinte az összes Snapdragon 835 chipsetre és egyszerűen nem hagy belőle az LG-nek semmit.

 

A nagyobbik dél-koreai gyártó mindent megtesz a Samsung Galaxy S8 sikeréért, ebbe beletartozik természetesen a lehető legjobb processzor is. Mivel a cég előre gondolkott, így mások számára igen komoly fejtörést okoz az a tény, miszerint alig hagyott a Qualcommnál más számára eladható darabokat az S8 megjelenéséig a Samsung – legalábbis ezt állítják ipari bennfentesek. Ebből adódik, hogy az LG a G6 számára nem fog tudni elegendő S835-öt beszerezni, pedig az S8 előtt szerették volna piacra dobni. Emellett a HTC U Ultra is ezen ok miatt kap Snapdragon 821-et a 835 helyett.

Nem ez lesz az első alkalom, hogy az LG gyengébb processzor mellett dönt, bár anno az LG G4 esetében termikus problémák adódtak, nem pedig elérhetőségi gondok. A Samsung tehát méretes előnyre tett szert a 10nm-es FinFET processzel, amely még energiatakarékosabbá teszi a Galaxy S8-at, szemben az előtte használt Snapdragon 820/821-gyel. Figyelembe véve a mennyiséget, amit a gyártó felvásárolt, az is elképzelhető, hogy nem lesz saját fejleszétsű Exynos chipset a nemzetközi S8-akban.

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
Mobiltelefonok az Árukeresőn »

KERESÉS

TELEFONOK GYORSLISTA

Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére


Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót

SZAVAZÁS

Egyre terjednek az okosórák! Ön már használ?


Igen
Nem, de tervezem
Nem, és nem is tervezem



Korábbi szavazások eredményei