A Samsung ejtette a Galaxy J szériát

2019.04.10| Phone Arena

A gyártó leállítja a Galaxy J termékcsaládot, helyét a Galaxy A széria veszi át.

Védd a mobilod stílusosan – nézd meg! Védd a mobilod stílusosan – nézd meg!

Érdekes, hogy az abszolút belépőszintet jelentő J modelleket az A tagok veszik át, a korábbi névadásnál ugyanis az A-k lényegesen magasabb tudást és árcédulát képviseltek. Szerencsére a Samsung a módosítással együtt erősen ki is bővíti az A kínálatot, így a megfizethető okostelefonokról nem kell lemondania a szűkebb pénztárcával rendelkezőknek sem. A J széria befejezésében közrejátszhat a gyengébb siker, ugyanis a feltörekvő konkurencia sok esetben lényegesen erősebb tudást, ám olcsóbb árat kínált ki, érdemes megnézni a Honor vagy a Xiaomi modelleket az olcsó árszegmensben.

A Samsung ejtette a Galaxy J szériát

A Samsung Malajzia hónap elején mutatta be a videót, amely elindította a hírt egyáltalán. A bejelentés nem meglepő annak fényében, hogy a cég idén csak Galaxy A és Galaxy M modelleket mutatott be. Bár első ránézésre a két termékcsalád közel egyformának tűnik, világszerte nem minden készülék lesz elérhető, az olcsóbb, belépő szintű modellekkel főként a fejlődő országokat célozza a Samsung. A videó kiemeli a Galaxy A sorozat néhány főbb jellemzőjét, úgymint a hosszú üzemidő, a gyorstöltés, a több kamerás rendszer és a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó. Természetesen nem minden A modell tudja ezeket a funkciókat, de az összes legalább egyet fel tud mutatni ezek közül.

Az M sorozat főként a feltörekvő piacokon várható, például Indiában, jelenleg a Samsung lényegesen többet nyer a zászlóshajók értékesítésé, mint az olcsó okostelefonokból, viszont a középkategória már kérdéseket vet fel. A Samsung idén az A sorozatból öt modellt bejelentett – A10, A20, A30, A50, A70 – és még legalább három várja, hogy bemutatkozhasson – A60, A80, A90. A Galaxy J telefonok mostantól kezdve legfeljebb a szükséges biztonsági frissítéseket kapják meg, így azok a készülékek, amelyekre nem érkezett meg az Android 9 Pie OS, már nem is fog.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung fizet, csak ne akard visszaküldeni az új S26 Ultrádat

A Samsung fizet, csak ne akard visszaküldeni az új S26 Ultrádat

2026.03.18
| Sammyfans
A Samsung pénzzel próbálja visszatartani a Galaxy S26 Ultra vásárlókat. Akár 250 dolláros visszatérítést is kínálhat a cég, ha meggondolnád magad.
Nagy frissítés jön az iPhone-okra: ezek az újdonságok érkeznek az iOS 26.4-ben

Nagy frissítés jön az iPhone-okra: ezek az újdonságok érkeznek az iOS 26.4-ben

2026.03.06
| 9to5Mac
Az Apple új iOS frissítése több alkalmazást és rendszerfunkciót is érint, köztük az Apple Musicot, az üzeneteket és az egészségfigyelést.
Rejtett ujjlenyomat trükk a Samsung telefonokon

Rejtett ujjlenyomat trükk a Samsung telefonokon

2026.04.08
| Android Authority
Egy kevéssé ismert funkcióval teljesen új szintre emelhető a vezérlés a Samsungokon.
Samsung elismerte: a Galaxy S26 Ultra kijelzője tényleg gyengébb lett

Samsung elismerte: a Galaxy S26 Ultra kijelzője tényleg gyengébb lett

2026.03.17
| 9to5Google
A Samsung végre kimondta azt, amit sok felhasználó már észrevett: a Galaxy S26 Ultra kijelzője valóban kompromisszumot köt a Privacy Display miatt.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Megérné Önnek telefont váltani csak azért, mert az új modell dupla alap tárhellyel érkezik?


Igen, a tárhely nagyon fontos
Talán, ha más fejlesztések is vannak
Nem, nekem a mostani tárhely is elég
Inkább felhőben tárolok mindent



Korábbi szavazások eredményei