3 év után csúcsmobilt hoz a Motorola

2020.01.28| Phone Arena

Egyre több gyártó küldi ki a február végi Mobile World Congressre a meghívókat a sajtó számára.

A Huawei, a Sony, a Nokia és több vállalat már jelezte részvételi szándékát a világkiállításra. A Motoorla február 23-án tartja bejelentését. A chicagoi márka a bejelenteni kívánt modellek komplett listáját nem tette közzé, ám ahogy azt már sejteni lehet, valami nagyon ütőssel készül. A Motorola Edge Plus lesz a legnagyobb dobás a cégtől az utóbbi három évben. A nevén kívül biztosra semmit sem állíthatunk, de az hajlított kijelzőre utal.

A pletykák szerint – mivel felsőkategóriás mobilról van szó – Qualcomm Snapdragon 865 processzor várható, akárcsak a konkurens Galaxy S20 szériában és az LG V60 ThinQ-ben, valamint alapértelmezetten 12 gigabájt RAM kerül mellé. A tárhely nem kérdéses, hogy 128 gigabájt alatt nem lesz.

3 év után csúcsmobilt hoz a Motorola

Szintén az MWC 2020-on mutatkozik be a Motorola G8, amely szinte teljesen megegyezik első ránézésre a pár hónapja debütált Moto G8 Plus-szal, ám pár ponton az alacsonyabb ár miatt kompromisszumra kell készülni. Ilyen a 6.4 colos kijelző, amely mindössze 720p felbontást kap, ám az Android 10 és a 4000 mAh kapacitású akkumulátor nem jelent rossz irányt. A hírek Snapdragon 665 processzorról, 4 gigabájt RAM-ról, valamint egy 16+8+2 megapixeles kamera trióról szólnak.

3 év után csúcsmobilt hoz a Motorola

További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

Amire még számítunk, az a Moto G8 Power, amely 6.4 colos kijelzője 2300×1800 pixel felbontású, 5000 mAh kapacitású akkumulátora pedig nem hagy maga után kívánnivalót. A G8 Power gyakorlatilag a Moto G8 felturbózott változata. A hátlapra 16 megapixeles fő kamera mellé 8 megapixeles ultraszéles, 2 megapixeles makro kamera és egy f/2.4-es, 8 megapixeles érzékelő kerül, ez teleobjektív lehet nagy eséllyel. A csomagot 25 megapixeles szelfi kamera egészíti ki. A Snapdragon 665 chipset és a 4 gigabájt RAM egyezik a előző modellel, a tárhely 64 gigabájt, továbbá 18 wattos gyorstöltés is a tudás részét képezi.

Bár egyelőre nem tudni, pontosan mikor tervezi piacra dobni a gyártó a Moto G8 és a Moto G8 Power mobilokat, általában nem kell sokat várni a bejelentésre, március közepén számíthatunk is rá, de pontosabban az MWC 2020-on tudunk meg. A Motorola Edge Plus csúcsmodell az Egyesült Államokban a Verizon szolgáltatónál lesz csak kapható.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei